Nagyvilág
bertrand cantat (bertrand cantat, )

Újra vizsgálják a francia énekes szerepét magyar felesége halálában

24.hu
24.hu

2018. 06. 03. 15:41

Előzetes eljárást indított a dél-franciaországi Bordeaux ügyészsége Bertrand Cantat francia rockénekes magyar felesége, Rády Krisztina műfordító, kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője nyolc évvel ezelőtti halála ügyében.

A Le Journal du Dimanche című, vasárnap megjelenő hetilap értesülése szerint a zenész ellen volt ügyvédje, Yael Mellul, a Femme et libre (Nő és szabad) nevű feminista egyesület elnöke tett feljelentést nem szándékosan halált okozó fizikai erőszak és pszichológiai nyomásgyakorlás gyanújával. A ügyvédnő azt állítja, Bertrand Cantat erőszakos viselkedése nagy szerepet játszott abban, hogy Rády Krisztina 2010-ben öngyilkos lett bordeaux-i otthonukban.

A nyomozók ismét megvizsgálják, hogy milyen körülmények között vesztette életét 2010 januárban a Noir Désir egykori frontembere két gyermekének anyja. Akkor a rendőrség meghallgatta Bertrand Cantat-t is, aki a házban aludt, amikor felesége felakasztotta magát.  A lap úgy tudja, hogy Yael Mellult május 23-án meghallgatta a rendőrség.

Négy és fél órán át a nyomozók olyan dolgokról kérdeztek, amelyekről tudtam. Megkérdezték például, hogy ha a Noir Désir együttes volt tagjai hazudtak a nyomozás megindításakor, akkor most miért mondanák el az igazságot. Én arra hivatkoztam, hogy miután most már szabadon beszélnek, eljött számukra is a pillanat, hogy a lelkiismeretük is megszabaduljon. A kihallgatásom végén a nyomozók azt javasolták, hogy tegyek feljelentést, amit meg is tettem

– mondta az ügyvédnő a JDD-nek.

A francia sajtóban az elmúlt években rendszeresen jelentek meg olyan állítások, miszerint Cantat erőszakosságával kergette volt feleségét és két gyermeke anyját öngyilkosságba. Az ügyben a bordeaux-i ügyészség 2013-ban már egyszer újraindította a nyomozást, miután nyilvánosságra került egy magyar nyelvű felvétel, amelyben halála előtt Rády Krisztina a szüleinek hagyott üzenetében arról beszél: rettegett erőszakoskodó volt férjétől. Az ügyészség akkor azt feltételezte, hogy Rády halálához köze lehetett a testi és lelki erőszaknak, amelyet volt férje gyakorolt rá, de végül nem indult eljárás a zenész ellen.

Cantat-t, aki az 1980-as években alapított Noir Désir nevű zenekarával hosszú időn át volt a francia rock vezető alakja, 2004-ben nyolc év szabadságvesztésre ítélték barátnője, Marie Trintignant színésznő megöléséért.

Február végén indult, új albumát népszerűsítő turnéja hírére heves tiltakozás kezdődött az énekes zeneipari visszatérése ellen, és az egyik legnagyobb presztízsű párizsi koncertterem, az Olympia a “közrend megzavarásának veszélyére hivatkozva” le is mondta fellépéseit.

Feminista szerveztek ugyanis tüntetéseket szerveztek, amiért Cantat “rivaldafénybe állítja, banalizálja és hallgatólagosan jóváhagyja a nők elleni erőszakot”.

A zenész végül június 7-én tartja visszatérő koncertjét a francia fővárosban, a Zénith csarnokban.  Cantat 2003 nyarán erősen ittasan egy litván hotelben veszekedés közben megölte Marie Trintignant színésznőt. Nyolc évre ítélték, de a börtönből 2007-ben jó magaviselet miatt szabadon engedték, és ő visszatért családjához.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.