Nagyvilág

Erdogan: Uber, vagy Muber, vagy micsoda

Törökországban is betiltják az utazásmegosztót, mert megvan a maguk taxirendszere.

Három héttel a választás előtt lekenyerezte az isztambuli taxisokat Recep Tayyip Erdogan azzal, hogy bejelentette: elűzik Törökországból az Ubert. Magyarországhoz hasonlóan a török taxisofőrök is tiltakoztak az utazásmegosztó szolgáltatás ellen, mondván, rontja az üzletüket, miközben a jogi kereteken kívül végzi tevékenységét.

Erdogan szombati beszédében azt mondta, az „Ubernek, vagy Mubernek, vagy minek hívják” vége van, „a miniszterelnökünk megtette a bejelentést, megvan a magunk taxirendszere”. Szerinte az egy dolog, hogy az Uber népszerű Európában, de neki nem számít Európa, a döntéseiket maguk hozzák.

A legtöbb isztambuli taxisofőr Erdogan elkötelezett támogatója, és a nagy taxisszervezetek is az elnök mellett állnak. A beszéde után is több tucat taxisofőr vonult a rezidenciája elé, hogy őt dicsőítsék.

Isztambulban a 17400 sárga taxi a hiányos közlekedési rendszer pillérét képezi, de a szolgáltatás gyenge minősége és túlárazottsága lehetőséget adott az Ubernek, hogy megvesse a lábát. Ezt persze a taxisok haraggal fogadták, de odáig mentek, hogy több Uber-sofőrt bántalmaztak, volt, akire rá is lőttek.

A török belügyminiszter kalózszolgáltatónak nevezte az Ubert, és közölte: Törökországban a jog uralkodik, amiért senkitől nem kérnek elnézést, az Ubernek viszont nincs engedélye taxiszolgáltatás végzésére.

Az Uber a héten közölte, hogy a törvényeket betartva működik, és elkötelezett a törökországi jelenlét mellett. (AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik