Nagyvilág

Pompeo nem csak mosolygott Szijjártóra

Az amerikai külügyminiszter szóba hozta az orosz befolyást és a civilek ügyét.

Az állami média Szijjártó Péter washingtoni tárgyalásáról szóló híreit árnyalja az egykori külügyi szóvivő, Szelestey Lajos lapszemléje. A Newsweek szerint ugyanis az amerikai-magyar külügyminiszteri találkozón Mike Pompeo

sürgette Szijjártó Pétert, hogy Magyarország lépjen fel Európában az orosz agresszióval szemben és védje meg a civil társadalmat.

A lap idézi a külügyi szóvivőt, aki szerint Pompeo hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy egy országban eleven legyen a civil szféra. A külügyminiszter kiemelte, segíteni kell Ukrajnát az orosz területfoglalással szemben, támogatni Kijev közeledését a NATO-hoz.

Pompeo lényegesnek nevezte, hogy ellensúlyozzák a rosszindulatú orosz befolyást Közép-Európában.

Abban valóban  egyetértettek, hogy bővíteni kell az energia beszerzési forrásokat.

A lap már maga teszi hozzá, hogy az Orbán-kormány nem sok jelét adja, hogy távolodna a Kremltől, idegengyűlölő, nacionalista és bevándorlás-ellenes retorikája pedig nagyon emlékeztet Putyinéra. Orbánék átvették Moszkva gyűlöletét Soros Györggyel szemben.

A találkozó előtt egy nappal benyújtott Stop Soros törvényjavaslatról az Amnesty International európai igazgatója a Newsweeknek kiemelte, az bűncselekménynek nyilvánítja a törvényes felvilágosítást és a jogi segítséget a menedékkérőknek. Ez megbénítaná ezeknek a szervezeteknek a tevékenységét, és még szörnyűbb helyzetet idézne elő az amúgy is sebezhető, földönfutó embereknek.

Az Atlanti Tanács szakértője, Ariel Cohen szerint Mike Pompeo ugyan hiába próbál Szijjártón keresztül közbenjárni Orbánnál, az orosz kapcsolat nagyon erős, de az amerikai félnek vannak erős eszközei a miniszterelnök meggyőzésére.

A washingtoni pénzügyminisztérium nyomon követi az oroszok és a magyarok banki műveleteit.

Gárdos Tódor, a Human Rights Watch-tól azt mondta, hogy az USA kormányzata és magyarországi képviselete hiába fejezte ki többször is aggodalmát az utóbbi években, ezért napirenden kell tartani a sajtószabadság és a pluralizmus ügyét, a civil társadalom elleni törvényeket, valamint azt, hogy az Orbán-kabinet idegengyűlölő és időnként antiszemita eszközöket vet be.

Szijjártó bóksorozattal nyitott Amerikában
Magyarország nem kíván az Egyesült Államokat hisztérikusan bíráló európai kórus tagjává válni.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik