Nagyvilág

Washingtonba tart az észak-koreai hírszerzés volt főnöke

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2018. 05. 29. 09:40

Washingtonba tart az észak-koreai hírszerzés volt főnöke, Kim Jong Csol, hogy amerikai tisztviselőkkel tárgyaljon feltehetően a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető esetleges csúcstalálkozójáról - értesült a dél-koreai sajtó kedden.

A Yonhap hírügynökség jelentése szerint Kim Jong Csol részt vett a korábbi Korea-közi tárgyaláson is, útja az Egyesült Államokba azt mutathatja, hogy előrelépés történik a történelmi csúcs előkészületeiben. A hírt megerősítette a Kyodo japán hírügynökség is, amely arról számolt be, hogy több észak-koreai tisztviselő érkezett a kínai fővárosba, Pekingbe. Egyikük Kim Jong Csol, aki az Egyesült Államokba folytatja útját.

Hétfőn derült ki, hogy egy észak-koreai küldöttség utazott Szingapúrba az esetleges csúcstalálkozó előkészítésére. Donald Trump amerikai elnök a múlt héten azt mondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is az első amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó megtartására készül június 12-én Szingapúrban. Ezt történt annak ellenére, hogy napokkal korábban egy levélben arról értesítette Kim Dzsong Unt, hogy a phenjani ellenséges kijelentések miatt nem lehet megtartani a csúcstalálkozót.

A Fehér Ház szombaton pedig azt közölte, amerikai delegáció utazott Phenjanba az esetleges csúcstalálkozó előkészítésére. Tagjai között volt Allison Hooker, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági tanácsának Koreával foglalkozó szakértője, Szung Kim, az Egyesült Államok Fülöp-szigeteken akkreditált nagykövete és a Pentagon (védelmi minisztérium) egyik tisztségviselője, valamint Randall Shriver, aki korábban részt vett az Észak-Koreával folytatott nukleáris tárgyalásokon.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.