Kim Dzsongun okosabb annál, minthogy Trump fogást találjon rajta

Világbéke hangulat uralkodott március elején, miután kiderült, hogy Donald Trump és Kim Dzsongun hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni egymással. Az álomból csütörtökön csöppentünk vissza a valóságba, amikor az amerikai elnök egyoldalúan lemondta a csúcstalálkozót.

Trump a kezdetektől fogva biztos volt abban, hogy az észak-koreai diktátor azért akar vele beszélni, mert nyomás alá tudta helyezni. Aztán hamar kiderült, hogy a két fél értelmezésében teljesen mást jelent a denuklearizáció.

• Phenjan hosszas egyeztetéseket akart – és akar még most is  – úgy, hogy ezek során Észak-Koreát Amerikával egyenlő félként, nukleáris nagyhatalomként kezelik. Kim csak azután vetette fel a találkozó lehetőségét, hogy sikerült kifejleszteniük egy bitang erős nukleáris fegyvert, valamint a szállítására alkalmas termonukleáris robbanófejeket és ballisztikus rakétákat. Észak-Korea erős tárgyalópartnerként tekint saját magára.
• Ezzel szemben Trump egyoldalú nukleáris leszerelést várt a rezsimtől.

Az egyeztetések kezdetén a szakértő két dologra hívták fel a figyelmet: egyrészt arra, hogy Észak-Koreán sokan próbáltak már meg kiigazodni, de nem jött össze, másrészt arra, hogy két-három hónap egyszerűen nem lehet elég egy ilyen kaliberű meeting előkészítésére. A jóslat bejött, a kudarc elkerülhetetlen volt.

A bűnbak

Hiába próbáltak egyről a kettőre jutni a felek kormányzati szinten, John Bolton, Trump nemrég kinevezett nemzetbiztonsági tanácsadója olajat öntött a tűzre, a lángokat pedig nem sikerült elfojtani.

A politikus már-már elvárhatatlan feltételeket próbált szabni Észak-Koreának a békekötés érdekében. Bolton arra akarta kötelezni Kim Dzsongunt, hogy pusztítsa el az összes tömegfegyverét, így a nukleáris, a kémiai és biológiai fegyvereket is.

Hetekkel azelőtt, hogy Trump bevette a stábjába, Bolton még magánszemélyként arról beszélt, hogy a meghívás elfogadásával Trump csak meghosszabbította a tárgyalásokkal elfecsérelt időt, amivel sosem fogják a kívánt eredményt elérni.

Az ő agyából pattant ki, hogy ha Phenjan nem mond le az atomfegyverről, Észak-Koreában olyan folyamatok indulnak el, mint amilyenek Líbiában történtek és Moammer el-Kadhafi líbiai vezető rendszerének bukásához vezettek.

A találkozó sorsa tulajdonképpen akkor pecsételődött meg, mikor ezt Mike Pence maga is elismételte a Fox televíziónak adott interjújában, mire Cso Szon Hui, az észak-koreai külügyminisztérium észak-amerikai főosztályának vezetője élesen bírálta Amerikát, mondván

az Egyesült Államok viszonyrendszerével foglalkozó emberként nem tudja leplezni megdöbbenését az olyan tudatlan és buta szavak hallatán, mint amilyeneket az amerikai alelnök mondott.

Kim Dzsongun rájött, hogy nem akar Khadafi sorsára jutni, pláne úgy, hogy neki most sem rossz.

Ártatlan bárány

Az észak-koreai diktátor hónapokon át dolgozott rajta, hogy egy békeszerető államférfi szerepében tündököljön. Kim számára még mindig prioritást élvez a csúcstalálkozó létrejötte, mégis hatalmas lépéselőnyre tett szert a diplomáciai játszmában, mert eljátszhatja a sértett felet.

Trump furcsa érzékkel pont aznap mondta vissza az összejövetelt, amikor Észak-Korea jóhiszeműen felrobbantotta a nukleáris telephelyét és moratóriumot vezetett be a rakétatesztjeire. Kim ebből még komoly hasznot is húzhat.

• Észak-Korea egyetlen jelentős partnere Kína, amely a nemzetközi nyomás hatására tavaly szeptemberben nagy nehezen belement, hogy szankciókat vet ki a rezsimre. De látva, hogy közelednek Trumphoz és békét teremtenének a félszigeten, a megszorításokat szép lassan feloldhatják, mondván az USA a felelős mindenért, Kim Dzsongun pedig fű alatt elkezdheti újraépíteni a gazdaságát.
• Donald Trump a csúcstalálkozó lemondásáról szóló levelében rejtve ujjal mutogatott Mun Dzsein dél-koreai államfőre, amiért minden áron tárgyalóasztalhoz akarta ültetni a két országot, és elvérzett a mediátor szerepében. Mun mindenkinél nagyobb erőfeszítéssel hajszolta az ügyet, az amerikai kormányzat mégsem értesítette őt az elnök döntéséről, és kénytelen volt éjszaka telefonon hívni Amerikát, hogy érdeklődjön a részletekről. Nyílt titok, hogy Észak-Koreának kedvezne, ha Amerika és Dél-Korea összekapna, már csak azért is, mert közel 30 ezer amerikai katona állomásozik a félszigeten, és a két állam rendszeresen tart közös hadgyakorlatokat a koreai partoknál.

Kim Dzsongun megint bizonyította, hogy a maga módján egy lángelme. Elég valószínű, hogy nem akart olyan ígéreteket tenni a világ előtt, amit odahaza nem tudott volna megmagyarázni, mert neki mindennél fontosabb, hogy a népe felnézzen rá és ne tűnjön megalázkodónak. Sokak szerint tudatos volt az is, hogy újból provokatív üzemmódba kapcsolt, így akarhatta kierőszakolni, hogy Trump lépjen előbb vissza a találkozótól. 

A történetben az is nagy szerepet játszik, hogy a jelek szerint az Egyesült Államoknak semmilyen kiépített stratégiája nincs arra vonatkozóan, miként kellene kezelnie Észak-Koreát. Trump a külpolitikáját illetően már többször bizonyította, hogy ragaszkodik mindahhoz, amit a 2016-os elnökválasztási kampányában megígért (elég csak az iráni atomalku felbontására gondolni), de a kivitelezéssel itt komoly problémákba ütközött.

Az ingatlanmágnás levelében minden kérdést nyitva hagyott, és azt kérte Kim Dzsonguntól, ha változna az elképzelése, ne habozzon, hívja fel vagy írjon neki.

Kim Dzsongun a világon semmit nem vesztett a program meghiúsításával, mert egy éve még az is csoda lett volna, ha ez egyáltalán szóba kerül. Trump viszont annál többet kockáztat: egy hónappal ezelőtt még hősként ünnepeltette magát és úgy érezte, a Nobel-békedíjra is esélyes, most mégis teljesen tanácstalan. Ezt jól érzékelteti, hogy pénteken az amerikai elnök már arról beszélt, mivel korrekt választ kaptak Phenjantól, az sem elképzelhetetlen, hogy mégis lesz találkozó június 12-én Szingapúrban.

Kiemelt kép: AFP