Nagyvilág

Sült teknőssel várták a külföldi újságírókat Észak-Koreában

A repülőtéren elvették tőlük a sugárzásmérőt.

Megérkeztek Észak-Koreába azok a külföldi újságírók, akiket az ország vezetése azért hívott meg, hogy tudósítsanak a Punggje-ri nukleáris kísérleti telep bezárásáról.

A brit Sky News tudósítója azt írta: egyelőre annyit tudnak, hogy valamikor a következő három napban elviszik őket a helyszínre. Tizenkét órás vonatút után négy óra buszozás, majd kétórányi hegyi túra vár rájuk. Még azt sem tudják, mit is fognak látni tulajdonképpen, de abban biztosak, hogy csak azt, amit a rezsim meg akar mutatni. Ezt látszik megerősíteni, hogy folyamatos felügyelet alatt vannak.

Mintegy húsz újságíró érkezett különböző országokból, ők az első külföldiek, akik láthatják a kísérleti telepet. A vonszani repülőtérre érkezve elvették tőlük műholdas telefonjukat és sugárzásmérőjüket, hangsúlyozva, hogy nem lesz rá szükségük, mert a kísérleti telep teljesen biztonságos. Egy tisztviselő üdvözölte az újságírókat, akiket a törvények betartására is figyelmeztetett, egyiküket pedig megfeddték, mert nem tanúsított kellő figyelmet az elhangzottak iránt.

Tom Cheshire, a Sky News ázsiai tudósítója arról is beszámolt, hogy bőséges fogadást tartottak a tiszteletükre – a menüben a fondü és a steak mellett sült teknős és cápauszony-leves is szerepelt.

Az AP hírügynökség tudósításából kiderül, hogy a brit, orosz, kínai és amerikai újságírókat különgéppel hozták Pekingből. Nyolc dél-koreai újságíró is jött volna, de őket a kínai fővárosban hagyták, mert nem kaptak vízumot. Észak-Korea ugyanis megszakította a magas szintű kapcsolatot Dél-Koreával, tiltakozásul egy amerikaiakkal közös hadgyakorlat miatt.

(Fotó: Europress / AFP / KCNA via KNS)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik