Nagyvilág

Ötéves börtönbüntetést kapott egy tibeti boltos, mert nyilatkozott a New York Timesnak

Öt év börtönre ítélt egy kínai bíróság egy tibeti boltost, amiért a férfi a The New York Times című amerikai napilap internetes oldalán közzétett dokumentumfilmben arról beszélt, hogy a szigorúan ellenőrzött autonóm területen hanyatlik a kultúra és a nyelv.

Liang Hsziao-csün, Tasi Vangcsuk ügyvédje elmondta az AP amerikai hírügynökségnek, hogy védence korábban közölte vele, hogy fellebbezni kíván a Csinghaj tartománybeli Jusuban kimondott ítélet ellen. Jogvédő csoportok elítélték az ítéletet, arra hivatkozva, hogy a férfi nem követett el semmilyen bűncselekményt, sem a nemzetközi jog, sem a kínai alkotmány értelmében.

A 32 éves Tasit 2016-ban vették őrizetbe, két hónappal azután, hogy a videofelvétel és a kísérő cikk megjelent, és januárban állították bíróság elé. Tagadta az ellen felhozott vádakat, ártatlannak vallotta magát. A vizsgálati fogságot is figyelembe véve Tasi büntetése 2021-ben jár le, nem ritka azonban, hogy a kínai politikai foglyokat további korlátozásokkal, közöttük házi őrizettel sújtják.

Az eset rávilágít arra, mennyire érzékeny a tekintélyelvű kormányzat az etnikai kisebbségekkel – mindenekelőtt a tibetiekkel és a délnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen élő ujgurokkal – kapcsolatos kérdésekre, illetve arra, milyen veszélynek teszik ki magukat azok a kínai állampolgárok, akik külföldi médiumokban bírálják a kormány politikáját – mutatott rá az AP.

A Himalájában fekvő Tibet szinte teljesen elzárt a külföldi újságírók előtt, de jogvédő szervezetek jelentették, hogy egyre nagyobb a nyomás a mandarin nyelv népszerűsítése érdekében az oktatásban és a foglalkoztatásban, így a tibetiek kiszorítva érzik magukat a munkaerőpiacról.

A Tasi elleni ítélet súlyos igazságtalanság, és a férfit azonnal, feltétel nélkül szabadlábra kell helyezni

– mondta Joshua Rosenzweig, az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet kelet-ázsiai kutatási igazgatója közleményében. A kínai hatóságok nem engedtek be külföldi diplomatákat és riportereket Tasi tárgyalására, fogva tartását az ENSZ emberi jogi szakértői is elítélték, és a felmentését követelték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik