Nagyvilág

Szándékosan semmisíthették meg az eltűnt maláj gépet

A kutatást irányító szakértő elmondta: a kapitány repülőgép-szimulátorral gyakorolta az utasszállító eltérítését.

Repülésbiztonsági szakértők úgy gondolják, hogy a négy évvel ezelőtt eltűnt maláj utasszállító repülőgépet szándékosan semmisíthette meg annak pilótája. Erről az Independent ír.

A Boeing 777-es 2014. március 8-án indult útnak Kuala Lumpurból Pekingbe, 239 emberrel a fedélzetén. A műholdas adatokból kiderült, hogy sok ezer mérföldre úticéljától, Ausztráliától nyugatra a gép kifogyott az üzemanyagból, és az Indiai-óceánba csapódott. Azóta csak egyes darabjai kerültek elő.

Egy ausztráliai tévéinterjúban beszélt a részletekről Martin Dolan, aki a repülőgép tavaly januárig tartó víz alatti keresését irányította. Kiderült, hogy az 53 éves kapitány, Zaharie Amad Shah egy tapasztalatlan másodpilótával indult az útra. A gép eltűnése után házkutatást tartottak otthonaikban, és kiderült, hogy Zaharie repülőgép-szimulátorral gyakorolta a gép eltérítését. A szakértő kizárta, hogy terrorcselekmény történt volna, mert egy szervezet sem vállalta a felelősséget.

A műsorban megszólalt egy kanadai szakértő, Larry Vane is, aki elmondta: feltételezése szerint Zaharie oxigénmaszkot vett fel, miközben megszüntette a nyomáskiegyenlítést a gépen, így a személyzet és az utasok elveszíthették az eszméletüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik