Nagyvilág

Malajziáé lesz a világ legidősebb kormányfője

A 92 éves Mahathir Mohamed volt miniszterelnök vezette ellenzéki tömörülés aratott győzelmet a szerdán közzétett hivatalos eredmények szerint a malajziai parlamenti választásokon. Ezzel ő lesz a világ legidősebb kormányfője.

Mahathir Mohamed közölte, hogy kormányfői beiktatására egy napon belül sor kerülhet. Mint mondta, az új kabinet a jogállamiság helyreállítására fog törekedni, és nem készül megtorlással a korrupciós botrányba keveredett, hivatalban lévő Najib Razak miniszterelnökkel szemben. Mohamed ugyanakkor hozzáfűzte, eljárást indítanak azokkal szemben, akikről kiderül, hogy törvényt sértettek.

A választási bizottság egyik tisztségviselője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Mohamed vezette Pakatan Harapan (PN, a Remény Szövetsége) 112 képviselői mandátumot nyert, míg a Najib Razak miniszterelnök vezette, az országot 61 éve kormányzó Barisan Nasional (BN, Nemzeti Front) 76 helyet szerzett a 222 fős parlamentben.

A BN először veszített azóta, hogy Malajzia 1957-ben függetlenné vált Nagy-Britanniától.

A 31 millió lakosú délkelet-ázsiai országban több mint 14 millió szavazásra jogosult embert vártak az urnákhoz.

Europress/AFP

A 92 éves Mohamed 22 éven keresztül, 2003-ig volt az ország miniszterelnöke. Bár visszavonult a politikától, később visszatért, és csatlakozott az ellenzékhez. Állítása szerint azért, mert felháborította az egykori pártfogoltjával, Razakkal kapcsolatosan kirobbant korrupciós botrány.

A The Wall Street Journal amerikai napilap és a Sarawak Report londoni székhelyű oknyomozó portál 2015-ben feltárta, hogy a kormányfő 2,67 milliárd ringgitnek (a jelenlegi árfolyam szerint csaknem 180 milliárd forintnak) megfelelő összeget irányított át a teljes mértékben a kormány ellenőrzése alatt álló 1Malaysia Development Berhad (1MDB) stratégiai fejlesztési alaptól saját bankszámláira. Mind Najib, mind az 1MDB cáfolta, hogy bűncselekmény történt. A malajziai ügyészség vizsgálata 2016 januárjában felmentette a miniszterelnököt e vádak alól. Az AP hírügynökség szerint az ügy nagy hangsúlyt kapott az ellenzéki kampányban, amelynek lényege az volt, hogy megvédik Malajziát a korrupt elittől.

Kiemelt kép: Europress/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik