Nagyvilág

Egyetlen rúgással megmentett egy tinit és lefülelt egy bűnözőt a laza nagypapa

Ehhez mondjuk kellett az is, hogy a kettő egy és ugyanazon személy legyen.

Egy ohiói nagypapa lélekjelenlétének köszönhetően megmentette egy tizennyolc éves fiatal életét, miközben segített a helyi rendőrségnek elkapni egy felfegyverzett bűnözőt. A csavar a dologban, hogy a kérdéses tini és bűnöző egyazon személy: a fiatalember ugyanis a rendőrök elől menekült, akik alighanem kénytelenek lettek volna rálőni, hiszen a srácnál töltött fegyver volt.

via GIPHY

Ám ekkor jött a nagyapó: a Bill nevű férfi ahelyett, hogy fedezékbe ugrott volna, halálos lazasággal annyit tett, hogy jól ismert iskolai csínyekhez méltóan hátracsúsztatta egyik lábát, ezzel elgáncsolva a menekülőt. A tizennyolc éves gyanúsított óriásit esett, a fegyvert kiesett a kezéből, így a rendőrök gond nélkül el tudták kapni anélkül, hogy bárkinek komoly baja esett volna. A rendőrség hálás volt az akcióért, mellyel, mint fogalmaztak, a férfi alighanem megmentette a gyanúsított életét. A fiatalembernél egy kilenc milliméteres Glock pisztoly és komoly mennyiségű töltény volt.

A közösség részvétele, kurázsi, bátorság és komoly lábmunka révén segített eltávolítani egy bűnözőt Columbus utcáiról.

– áll a rendőrség közleményében, amelyet a napokban, egy hónappal az eset után tettek közzé, melyből az is kiderül, hogy az így elcsípett fiatalnak terjedelmes bűnlajstroma van, így azonnal el is vitték a legközelebbi börtönbe. Mindezt egy idős úr vagány cselének köszönhetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik