Nagyvilág

Orbánék azért sikeresek, mert felismerik és kihasználják az emberek félelmeit 

A New York Times csütörtökön megjelent véleménycikke azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy az Európai Uniónak szankcionálnia kell-e illiberális politikát folytató tagállamait.

Nyilvánvalóan bosszúságot és nyugtalanságot kelt az Európai Unió régebbi tagállamainak körében, hogy egyes közép-európai EU-tagok – legegyértelműbben Magyarország és Lengyelország – nyíltan semmibe veszik azokat a nyugati demokratikus értékeket, amelyek tiszteletben tartására kötelezettséget vállaltak, amikor a közösséghez csatlakoztak.

E két ország ráadásul az unió által nyújtott pénzügyi támogatások legnagyobb haszonélvezői közé tartozik. Nem meglepő tehát, hogy felmerült az ötlet: feltételekhez kötik a közös költségvetéséből a tagországoknak megítélt összegek kifizetését – idézi fel az amerikai lap.

A véleménycikk szerint azonban ez nem túl jó ötlet, mivel a szankciókkal a volt szovjet blokk országaiban sokakban elkerülhetetlenül megerősítenék azt az érzést, hogy ők csak másodosztályú tagjai az EU-nak.

A lengyel és a magyar vezetők, Jaroslaw Kaczynski és Orbán Viktor éppen azt állítják, hogy a liberális, züllött, mindenben okoskodó Nyugat – közelebbről az arctalan brüsszeli bürokrácia – fenyegetést jelent a történelmükre, identitásukra és hagyományos értékeikre.

Bármilyen uniós büntetőintézkedést ürügyként használnának fel kormányzásuk további megszilárdítására.” Ráadásul, ha Brüsszelben megpróbálják bármi módon meghatározni, hogy mely tagállamok bírósági rendszerei nem megfelelőek, “az gyorsan a különböző definíciók és standardok fölötti politikai huzavonához vezetne

– írta a New York Times.

Twitter/Ian Bremmer

A Time című amerikai hetilap a honlapján arról a trendről közölt cikket csütörtökön, hogy a világ több országának – köztük Magyarország – élén „erős emberek” jelentek meg.

Első számú példaként a szerző az Egyesült Államokat emeli ki, ahol az utóbbi évtizedek óriási társadalmi változásai, a gazdasági válság, a városi bűnözés és az értelmetlen külföldi háborúk miatt megnőtt az igény egy olyan kemény hangnemet használó vezetőre, aki képes megleckéztetni a bizonytalankodó liberálisokat.

Donald Trump amerikai elnökhöz hasonló vezetőt a világ minden táján találni. A Time szerint a trend legjellemzőbb képviselője az Oroszországot irányító Vlagyimir Putyin, de a lap hosszan sorolja a példákat Kínától és a Fülöp-szigetektől kezdve, Egyiptomon és Szaúd-Arábián át Venezueláig és Törökországig.

Az erős ember figurája Európa szívében is újra megjelent, Orbán Viktor személyében”

– írja az amerikai magazin, felidézve, hogy az illiberális demokrácia rendszerét követő magyar miniszterelnök nemrég újabb választást nyert meg.

Orbán világában a veszély a muszlim migránsoktól és a liberális nyugati demokráciák értékeinek olyan védelmezőitől ered, mint a magyar születésű Soros György, akik az ország nemzeti érdekeit fenyegetik”

– írták.

A Time szerint a változó időkben megnőtt az emberek igénye a fokozott erőt sugárzó, határozottabb vezetőre, olyan kemény szavakat használó populistákra, akik azt ígérik: megvédenek tőlük minket.

Attól függően, hogy éppen ki mondja, ez jelentheti a korrupt elittől, a külföldiektől, valamilyen kisebbség tagjaitól, bankároktól vagy hazug újságíróktól való védelmet. Ezek a vezetők, akik „tőlük” akarnak megvédeni „minket”, amiatt lehetnek sikeresek, hogy felismerik és kihasználják az emberek félelmeit”

– olvasható a cikkben.

(MTI, kiemelt kép: 24.hu/Marjai János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik