Nagyvilág

Új választásokat írhatnak ki Olaszországban

Új választások kiírásának ötletét vetette fel Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje hétfőn, miután Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára határozott nemet mondott az M5S-szel alakítandó közös kormány lehetőségére. Ezzel egy időben a jobbközép tovább erősödött, írja az MTI.

Luigi Di Maio a Facebook-profilján megosztott videón bejelentette, minél előbb új választásokat kell tartani Olaszországban. Hangsúlyozta, felkéri Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét, menjenek együtt az államfőhöz, hogy már júniusban az olaszok ismét az urnákhoz tudjanak járulni.

Számomra nincs más megoldás: amilyen gyorsan csak lehet, új választásokat kell tartanunk

– mondta Di Maio.

Sose gondoltam, hogy egyszerű lesz. De sose képzeltem volna, hogy lehetetlen lesz

– tette hozzá.

Az M5S miniszterelnök-jelöltje szerint nincs más megoldás, miután először a Liga, majd a PD is nemet mondott az M5S-szel való közös kormányzásra. Luigi Di Maio hozzátette, hiába lett (több mint 32 százalékkal) az M5S a legnagyobb párt a március 4-i parlamenti választásokon, az Olaszországban “változást akaró kormány megalakítása lehetetlennek bizonyult”.

A Liga korábban azért mondott nemet, mivel az M5S kizárta, hogy a jobbközéphez tartozó, Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) is részt vegyen a kormányalakításban.

A PD nevében pedig Matteo Renzi volt főtitkár egy televíziós interjúval üzente meg, hogy ellenzi a PD és az M5S közti kormányalakítást, és nem szavaz bizalmat az M5S-nek. Matteo Renzi elutasítása megszakította a két párt közötti közeledést. Április 26-án az M5S kormányszerződést ajánlott a PD-nek, ennek megvitatására pedig a balközép párt május 3-ra összehívta vezetőségét. Matteo Renzi egyoldalú állásfoglalása azonnali vitát robbantott ki a PD-ben.

Renzi a maga részéről szintén ajánlatot tett az M5S-nek, hogy a PD-vel és a Ligával közösen dolgozzanak ki új választási rendszert. Luigi Di Maio mostani felkérését Matteo Salvini, a Liga vezetője ismét elutasította, hangoztatva, hogy nem kell új választásokat tartani, mivel március elején az általa vezetett jobbközép koalíció kapta több mint 37 százalékkal a legtöbb szavazatot, és a Liga készen áll a kormányzásra.

Ezzel egy időben a jobbközép nyerte a Friuli-Venezia Giulia tartományban vasárnap tartott választásokat. A hétfőn közölt eredmények szerint a szavazatok több mint 57 százalékával a jobbközép jelöltje, Massimiliano Fedriga lett az északkelet-olaszországi tartomány elnöke. A Liga több mint 35 százalékot szerzett. Az M5S 11,7 százalékot kapott, amely messze elmarad a pártnak a tartományban a március 4-i parlamenti választásokon elért 24 százalékos eredményétől. A jobbközép egy héttel ezelőtt Molisében is megnyerte a tartományi választást.

Elemzők rámutattak, hogy a már lassan két hónapja tartó kormányalakítási procedúra felőrli az M5S erejét, miközben a jobbközép erősödik, a PD-ben pedig továbbra is Matteo Renzi diktál.

Elemzők szerint a belső viták miatt a PD akár szét is szakadhat.

Sergio Mattarella államfő korábban világossá tette, hogy nem akar azonnali újabb választást. A júniusi voksolás amúgy is kivihetetlennek tűnik. Ha létre is jönne a politikai konszenzus az új választáshoz, a legvalószínűbb időpont valamikor idén ősszel lehetne, de előzőleg Mattarella valószínűleg megpróbálna egy egységkormányt tető alá hozni, amely kidolgozna egy választási reformot. Di Maio és a Liga azonban eddig elutasította egy szakértői kormány felállításának gondolatát.

Kiemelt kép: Silvia Lore/NurPhoto/AFP/Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik