Nagyvilág

Életfogytiglanra ítéltek Irakban 19 oroszországi nőt

A terrorizmussal kapcsolatos eljárásokkal foglalkozó bagdadi központi bíróság életfogytiglani börtönre ítélt vasárnap 19 oroszországi nőt, mert csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez – közölték bírósági források.

Az ítélet kihirdetésekor mindannyian jelen voltak a bíróságon, és – egy orosz tolmács közvetítésével – beismerték, hogy csatlakoztak hozzájuk, és támogatták a szélsőségeseket. A bíróság ugyanabban az eljárásban szintén életfogytiglanra ítélt hat azeri és négy tádzsik nőt.

Az egyik elítélt azzal védekezett, hogy tudomása szerint Törökországba érkezett letelepedésre a férjével és a gyerekeivel együtt, és csak később derült ki számára, hogy igazából Irakban vannak. Az érvet más nők is megismételték.

A bíróág közlése szerint a vádlottak közül az egyik, Marinának nevezett nő a keresztény vallásról tért át az iszlámra a férje oldalán, míg a többiek eredetileg is muzulmánok voltak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik