Nagyvilág

Nem tudják a brit diákok leolvasni a hagyományos órát

Mert már minden digitális körülöttük.

Bejárta a brit sajtót a hír, hogy digitálisra cserélik az órákat a tantermekben, mert a mostani tizenéveseknek gondot okoz, hogy hagyományos óráról olvassák le az időt.

A tantervben szerepel ugyan, hogy az 5-6 éves gyerekeket meg kell tanítani erre, de a tanárok szerint a diákok már nem is nagyon találkoznak az óramutatókkal, mobiltelefonjukon és számítógépükön nézik meg, hogy mennyi az idő.

A brit alsóház oktatási bizottságának kormánypárti elnöke, Rob Halfon azt mondta, „elképesztően fontos”, hogy minden gyereknek megtanítsák az órát, mert ezzel „megtanulják a számokat, a rendet, és azt, hogy hogyan működik a világ”.

Ugyanakkor egy iskolaigazgatókat tömörítő szövetség, az Association of School and College Leaders főtitkár-helyettese azt mondta, felesleges stresszelni a diákokat, és azt sem akarják a tanárok, hogy dolgozatírás közben folyton kérdezgessék, mennyi idő van még hátra, így sokkal egyszerűbb, ha digitális órákat tesznek a termekbe. Ennek ellenére „kissé szomorúnak” tartja a jelenséget. (The Telegraph, Sky News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik