Nagyvilág

Lehet, hogy Lukasenka lazít majd a hatalmán, de nem mostanában

Pont azután beszélt erről, hogy az örmények kisöpörték elnöküket.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök keddi parlamenti beszédében nem zárta ki, hogy “javítható” országa alkotmánya, de rögvest hozzátette, hogy ez nem a közeli jövőben fog történni.

„Az élet változik, és vele mi is. Könnyedén át tudok adni némi hatalmat a kormány egyes ágainak” – mondta évértékelő beszédében Lukasenka, majd közölte, hogy módosítási javaslatok kimunkálását kérte az alkotmánybíróságtól, ám azonnal hozzátette, hogy ezek a tervek jelenleg csupán elméleti szintűek.

„Jómagam még csak nem is gondolkodtam népszavazáson” – mondta, az esetleges alkotmánymódosításhoz szükséges jóváhagyásra utalva.

A Reuters brit hírügynökség összefüggést sejtetőn megjegyzi: Lukasenka egy nappal azt követően beszélt hatalma esetleges lazításáról, hogy a lakosság elégedetlensége és utcai tüntetéssorozata lemondásra kényszerítette Örményország elnökét.

Lukasenka autoriter módon irányítja Fehéroroszországot 1994 óta, amikor is hatalmát kiterjesztendő, megváltoztatta az alkotmányt és kiszorította az ellenzéket a parlamentből. Az utóbbi években ugyanakkor – hogy javítsa a kapcsolatokat az Európai Unióval és lazítson a függésen Oroszországtól – engedékenyebb az ellenzékkel: több politikai elítéltet kegyelemben részesített, és a 2016-os választás óta – amelyet nyugati megfigyelők nem ítéltek teljesen demokratikusnak, de demokratikusabbnak az előző voksolásoknál – húsz év után ismét lehetnek képviselői az ellenzéknek a parlamentben. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik