Nagyvilág
Orbán Viktor Bécsben

Az osztrák kancellárnak nem jön be Orbán sorosozása

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 04. 24. 14:18

A nagyobbik osztrák kormánypárt szerint felelősségteljes politikában nincs helye az ilyen eszközöknek.
Korábban a témában:

Sebastian Kurz osztrák kancellár nem osztja Johann Gudenusnak, a kormánykoalícióban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) frakcióvezetőjének Soros Györggyel kapcsolatos nézeteit, miszerint az amerikai magyar befektető illegális bevándorlókkal akarná elárasztani Európát – jelentette az APA osztrák hírügynökség kedden, hozzátéve, hogy a választási kampányban ugyanezt állította Orbán Viktor miniszterelnök.

Az erre vonatkozó kijelentéseket „egyértelműen visszautasítom” – jelentette ki Kurz keddi sajtótájékoztatóján.

Gudenus a Die Presse című osztrák napilapban szombaton megjelent interjúban beszélt arról, hogy „megalapozottnak tartja azokat a szóbeszédeket”, amelyek szerint Soros György szerepet játszhatott abban, hogy az utóbbi években tömegesen érkeznek bevándorlók Európába. Gudenus meggyőződését fejezte ki, hogy Soros óriási tőkehatalmával igyekezett mindenféle fordulatot finanszírozni Kelet-Európában. Olyan nem kormányzati szervezeteket támogatott, amelyek felelősek abban, hogy tömegesen érkeznek bevándorlók Európába.

Sebastian Kurz Heinz-Christian Strache alkancellárral, az FPÖ elnökével Bécsben közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: jól működik az együttműködés a koalíción belül, de vannak kérdések, amelyek megítélésében a két pártnak különbözik a véleménye.

Kurz a hírügynökségi jelentés szerint hozzátette, hogy ő maga „negatívan ítéli meg” Orbán Viktor kijelentéseit.

Strache ezzel szemben Gudenus pártját fogta, és hangsúlyozta, hogy itt „mindenféle felekezettől független” tárgyilagos kritikáról van szó. Ezzel az FPÖ-elnök közvetetten visszautasította az antiszemitizmus vádját, amellyel többen Gudenust illették a szóban forgó interjú miatt – mutatott rá az APA.

Norbert Hofer közlekedési miniszter, az FPÖ-alelnöke a hírügynökségnek nyilatkozva szintén védelmébe vette Gudenus kijelentéseit. „Amit Gudenus mondott, azt szabad kell, hogy legyen kimondani” – fogalmazott, majd kifejtette: ha például őt valaki bírálja, akkor az a bírálat nem vonatkozik az evangélikus egyházra amiatt, hogy ő maga evangélikus vallású. Szerinte ugyanígy ha valaki Soros Györgyöt bírálja, attól az még nem lesz automatikusan antiszemitizmus. „Nem lenne szabad azonnal olyan hozzáállást feltételezni, amilyen nekünk itt, Ausztriában nincs is” – mondta Hofer.

A szombaton megjelent Gudenus-interjú után a nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) több képviselője elhatárolódott az FPÖ-frakcióvezető szavaitól. Martin Engelberg ÖVP-képviselő vasárnap a Facebookon azt írta: Johann Gudenus véleménye a magyarországi Soros-ellenes kampányról „nincs összhangban az osztrák kormány álláspontjával”. Szerinte jobb lett volna, ha az FPÖ-politikus inkább nem szólal meg ebben a kényes ügyben, mert szavaival antiszemitizmust szít.

Othmar Karas, az ÖVP európai parlamenti képviselője pedig a Kurier am Sonntag szerint kijelentette: ez egy „újabb hihetetlen és botrányos kisiklás”.

Egy felelősségteljes és komoly osztrák külpolitikában az olyan Orbán-féle eszközöknek, mint a bűnbakkeresés és a kitalált ellenségképek, nincs semmiféle keresnivalójuk

– szögezte le Karas. (MTI)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Gyula, 2012. január 19.
A gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház egyik munkatársa egy beteg sugárkezelését készíti elő az onkológiai osztályon. A kórház - holtversenyben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Idegsebészeti Klinikájával - második helyen végzett a HáziPatika.com által meghirdetett Az év kórháza szavazáson.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.