Nagyvilág

100 kilós bombák miatt evakuáltak Párkányban

Második világháborús bombák telepítették ki egy utca lakosait.

Evakuálni kellett pénteken a felvidéki Párkány (Stúrovo) lakótelepének egyik utcáját, mert a közelben lévő szántóföldön négy működőképes, második világháborús, szovjet gyártmányú bombát találtak.

A helyszínre lakossági bejelentés alapján még csütörtökön szálltak ki a  tűzszerészek, akik először két kézigránátot és egy tüzérségi lövedéket találtak a Terasy lakótelep közelében lévő szántóföldön.

Miután fémdetektorral átvizsgálták a környéket, további négy – működőképes -, mintegy 100 kilós bombára leltek. A rendőrség szerint ez az egyik legnagyobb hasonló háborús “lelet” az ország történetében.

A második világháborús hadianyagra a ma7.sk felvidéki magyar hírportál információi szerint egy elkóborolt kutyáját kereső gazdi talált rá, értesítette a rendőrséget, amely péntekre virradóra lezárta a helyszínt.

A nap folyamán látnak hozzá a bombák elszállításoz és hatástalanításához. Mivel a helyszín közel van az említett párkányi lakótelephez néhány családot evakuálni kellett, de a tervek szerint még pénteken hazatérhetnek otthonaikba.

Pénteken Berlinben az egész főpályaudvar környékét lezárták és kiürítették egy építkezésen talált, mintegy 500 kilogrammos, ugyancsak a második világháborúból megmaradt bomba miatt. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik