Nagyvilág

Norvégia máshogy áll a menekültekhez

Norvégiában a menedékkérők kétharmadát befogadták tavaly - közölte hétfőn az NRK norvég közszolgálati televízió, egy bevándorlókat segítő segélyszervezet jelentésére hivatkozva.

A Menedékkérők Norvégiai Szervezete (NOAS) szerint a skandináv államban 2017-ben menedékért folyamodók 67 százalékának – főleg nőknek és gyermekeknek – engedélyezték, hogy az országban maradhassanak.

A jelentés kitér arra, hogy a Norvégiában tavaly menedékjogért folyamodó 3300 ember 60 százaléka főleg Szíriából, Eritreából és Törökországból származó nő és gyermek volt.

Hatvanegy százalékuk kapott védelmet, és majdnem hat százalékuk tartózkodási engedélyt, humanitárius alapon

– mondta Ann-Margitt Austena, a NOAS főtitkára.

Austena szerint sokkal több figyelmet kellene arra fordítani, hogy valójában mi történik a szíriaiakkal Európán kívül.

Nagyon keveset tudunk arról, hogy mi történik a menekülni vágyó, de Európától távol tartott emberekkel

– tette hozzá.

Úgy tűnik, hogy a parlament, a kormány és a politikai vitákban érintett más felek is addig elégedettek, amíg a menekülteket Európán kívül tudják tartani

– hangsúlyozta a jogvédő.

Austena szerint Európa szerte lezárt határok és különböző megállapodások hátráltatják a menedékkérőket abban, hogy menedéket keressenek az olyan államokban, mint Norvégia.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Victoria Razo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik