Nagyvilág

Lassa-láz: több mint száz halott Nigériában

A betegség ellen nincs oltás.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi szervezet szerint eddig 101 emberéletet követelt a Lassa-láz Nigériában, 45 halálesetet pedig még nem erősítettek meg. Két hónap alatt vélhetően 1781-en betegedtek meg, az ország 37 szövetségi államából 18-ban regisztráltak megbetegedéseket.

A Lassa-láz az északkeleti Bauchiban, a délkeleti Ebonyiban és a délnyugati Ondóban tombol a leghevesebben. A betegeket kezelő egészségügyi dolgozók és orvosok közül is többen megfertőződtek, meghaltak. Nem tudták, hogy betegeik elkapták a vírust, vagy nem viseltek megfelelő védőruházatot.

A 190 milliós Nigériában gyakori a Lassa-láz, de most először ilyen mértékű a megbetegedés – figyelmeztetett a helyi járványügyi hivatal. Február végén 317 fertőzöttről és 72 halottról tudtak. Százakat tartanak megfigyelés alatt, mert kapcsolatba kerültek a fertőzöttekkel.

A vírus a nyugat-afrikai Libériában is megjelent. Ott legalább tizenketten vesztették életüket az év eleje óta.

A Lassa-láz vírusos megbetegedés. 1969-ben jegyezték fel először az észak-nigériai Lassában. A súlyos esetekben halállal is végződő láz ellen nincs oltás. A betegség patkányürülékkel, a fertőzöttek testnedveivel terjed.

Szélsőséges esetekben a lappangási időszak után a beteg fokozatosan emelkedő lázra, hidegrázásra, fejfájásra, izom- és csontfájdalmakra, arcduzzanatra és nagyon rossz közérzetre panaszkodhat. Utána kötőhártya-gyulladás és belső vérzések jelentkezhetnek. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik