Nagyvilág

Lerombolt egy autópálya-felüljárót a felnyitott platóval száguldó teherautó – videó

A sofőrt többen is figyelmeztettek a veszélyre a kanadai autópályán, de érthetetlen módon nem vette észre.

Brutális balesetet vett videóra egy autós a kanadai Quebec egyik autópályáján. A felvételen egy kukoricát szállító teherautót lehet látni, ami nagy sebességgel halad egy felüljáró felé, miközben billenős platója fel van emelve. Majd óriási ütközéssel neki is csapódik a gyalogos-felüljárónak. Szerencsére senki sem sérült meg.

Az eset még szerdán történt a 40-es számú autópályán, Repentigny városánál – jelentette a helyi sajtó. Az autópályát teljes szélességében le kellett zárni mindkét irányban, és az érintett sávokat csak húsz órával később tudták megnyitni. Annyi ideig tartott a sérült felüljáró roncsainak elbontása.

A quebeci rendőrség szóvivője pénteken közölte, hogy büntetőjogi feljelentések várhatóak az ügyben. Még vizsgálják, hogy emberei hiba vagy mulasztás okozta-e a balesetet. És azt is, hogy valamilyen műszaki hiba szerepet játszott-e az esetben.

A földdel tett egyenlővé három házat egy fékhibás teherautó – videó
Iszonyatos sebességgel csapódott bele az út szélén álló házakba, romhalmazzá változtatva az épületeket.

A teherautó a szóvivő elmondása szerint legalább egy kilométert tett meg a felemelt platóval, és egy korábban elhagyott felüljárónak is majdnem nekiütközött. A közlekedésügyi minisztérium közölte, hogy az új közlekedési szabályokban elő fogják írni, hogy a billenő platós teherautókban kötelezően legyen egy jelzőfény a műszerfalon, ami mutatja, ha a plató fel van emelve.

Erre nagy szükség is lehet. A Truck Stop Quebec nevű kamionos Facebook-oldal tegnap egy hasonló balesetről tett közzé egy videót.

Nagyon durva videó jött ki a kamion horrorbalesetéről az M1-es autópályán
A felvételt készítő autós éppen megúszta az ütközést.

(Kiemelt fotó: YouTube)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik