Nagyvilág

Ferenc pápa megkezdte a húsvéti virrasztását

Ferenc pápa megkezdte a húsvéti vigíliát a Szent Péter-bazilikában szombaton több ezer hívő jelenlétében.

A húsvéti virrasztás hagyománya szerint a szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet, amellyel meggyújtotta a húsvéti gyertyát.

A teljes sötétségbe borult Szent Péter-bazilikába történő csendes bevonuláskor “Lumen Christi” (Krisztus fénye) felkiáltással az összegyűlt papok és hívek – Jézus feltámadását szimbolizáló – gyertyáit meggyújtották.

Ferenc pápa a virrasztáson felnőtteket keresztel meg, akik a világ különböző országaiból érkeznek. A nyolc felnőtt az idén Albániából, Olaszországból, Nigériából, Peruból és az Egyesült Államokból érkezett. Az AP amerikai hírügynökség úgy tudja, hogy a nigériai férfi egy migráns, aki hősként ünnepelnek, mert segített feltartóztatni egy tolvajt a rendőrség megérkezéséig. Sajtóértesülések szerint a keresztelésre készülve a római rendőrfőkapitányt – , aki az ügyében eljárt – kérte fel arra, hogy keresztapja legyen.

Az olasz fővárosban tekintettel a terrorveszélyre a húsvéti ünnepségekre fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Terrorelhárítási és a rendőrségi különleges alakulatok vigyázzák a Vatikánt övező térséget.

A Szent Péter tér környékét lezárták és fémdetektorokat telepítettek. A zarándokok a téren kihelyezett nagy kivetítőkön kísérhették figyelemmel a szertartást.

Ferenc pápa vasárnap maga mutatja majd be a húsvéti misét a Szent Péter-székesegyházban, majd ezt követően elmondja Urbi et Orbi vagyis a városnak és a világnak szóló áldását a Szent Péter téren. Mintegy 60 ezer hívőt és látogatót várnak az eseményre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik