Nagyvilág

Piszkos titkokat rejtegetnek a gumikacsák

A fürdőkádak gyakori lakóinak számító gumijátékok, köztük a legendás sárga kiskacsa „piszkos titkaira” derítettek fényt svájci és amerikai kutatók, akik szerint a játékokban felgyülemlő víz akár fertőző megbetegedést okozó baktériumokat is tartalmazhat.

A Svájci Víztudományi és Technológiai Szövetségi Intézet, a Zürichi Műszaki Egyetem és az Illinoisi Egyetem kutatói a vizsgált ötféle játékkacsa közül négynél mutatták ki, hogy a belsejükben felgyülemlő zavaros folyadék egyebek között Legionella és Pseudomonas aeruginosa baktériumot tartalmaz. Utóbbi gyakran okoz kórházi ellátást igénylő fertőzést.

A Biofilms and Microbiomes című folyóiratban publikált tanulmány készítői megdöbbentően nagy mennyiségű – négyzetcentiméterenként akár 75 millió sejtet – és sokféle baktériumot, valamint gombát mutattak ki a gumikacsákban.A szakemberek szerint a csapvíz általában nem, ám a műanyagjátékokban lévő gyenge minőségű polimerek annál jobb tápanyagokkal szolgálnak a baktériumok számára. A különböző testnedvek, például a vizelet és az izzadság, valamint a szennyező anyagok, de még a szappan is olyan mikrobákat és tápanyagokat juttat a fürdővízbe, amelyek kellemes környezetet teremtenek a baktériumok számára.

Óriási különbségeket állapítottunk meg a különböző fürdőjátékok között

– mondta a tanulmányt vezető Lisa Neu mikrobiológus, hozzátéve, hogy ennek egyik oka a játékok eltérő anyaga volt.

A szakemberek szerint bizonyos mennyiségű baktérium erősítheti a gyerekek immunrendszerét, ugyanakkor szem-, fül- és bélfertőzéseket is eredményezhet. A fürdőjátékok azokra a gyerekekre a legveszélyesebbek, akik szeretik az arcukba fröcskölni a gumijátékokban összegyűlt vizet.

A kutatók a svájci kormány által finanszírozott és a háztartási tárgyakat vizsgáló nagyobb volumenű kutatás keretében vizsgálták a gumikacsákat.

Elmondták, hogy jobb minőségű polimerek használatával megelőzhető lenne a baktériumok és gombák elszaporodása. A svájci kormány egyelőre nem fogalmazott meg irányelveket ezzel kapcsolatban.

(MTI, kiemelt kép: Pixabay)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik