Nagyvilág

Kiderült, mi okozta a robbanást a cseh vegyi üzemben

Legalább öten román állampolgárok voltak a csehországi Kralupy nad Vltavou vegyiművekben történt robbanás hat áldozata közül - jelentette pénteken a cseh elektronikus média, a tragédiát kivizsgáló hatóságokhoz közeli forrásokra hivatkozva.

Hivatalosan ezt az értesülést a cseh rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A hatósági vizsgálat még nem fejeződött be. Konkrétumokat csak azután tudunk mondani

– reagált Markéta Johnová rendőrségi szóvivő az újságírók érdeklődésére.

Korábban több cseh hírportál, például a Szenam.cz és a Blesk.cz azt írta, hogy az áldozatok nagy valószínűséggel nem csehek, hanem lengyel állampolgárok.

A Kralupy nad Vltavou vegyiművekben csütörtökön délelőtt történt robbanás közvetlen oka egyelőre ismeretlen.

Annyi már biztos, hogy a robbanás egy éppen használaton kívül lévő kerozintartály tisztítása közben következett be. A sajtóban megjelent olyan vélemény, hogy a munkások valamit hegeszthettek, miközben megfeledkeztek arról, hogy a tartályban még lehetnek a rendkívül robbanékony repülőgép-üzemanyagnak maradékai vagy abból származó gázok. A rendőrség ebben az esetben is arra hivatkozik, hogy a vizsgálat még folyamatban van, így korai lenne konkrétumokat mondani.A robbanás két súlyos sérültjét egy prágai kórházban ápolják, és a péntek reggeli jelentések szerint már nincsenek életveszélyben.

A kralupyi vegyiművek a lengyel PKN Orlen csoport tulajdonában van, de a gyártelepen több más vegyipari cég is működik. A robbanás a Ceská Rafinérská olajfinomítóban következett be, amely az Unipetrol társaság része. Pavel Kaindl, az Unipetrol szóvivője ezt megerősítette.

A robbanáskor tűz nem keletkezett, vegyi anyagok nem kerültek a légkörbe, így a kisváros lakosait semmiféle veszély nem fenyegeti.A nyugat-csehországi régióban több vegyi üzem is működik, s már több tragédia történt. A legnagyobb, 17 emberéletet követelő robbanás 1974-ban a Litvínov melletti Záluziben működő olajfinomítóban következett be. Ott a megrozsdásodott vezetékek egyikéből szivárgott a gáz, és amikor a gázfelhő elérte a közeli kohót, berobbant; a tragédia hatalmas anyagi károkat is okozott.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Michal Cizek

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik