Nagyvilág

A török kormány átvette a hatalmat az internetes tévé felett is

24.hu
24.hu

2018. 03. 22. 11:17

A török parlament a török médiahatóság, a Rádió és Televízió Legfelsőbb Tanácsa (RTÜK) ellenőrzése alá vonta az internetes műsorszórást – jelentette csütörtökön a Milliyet török napilap.

A szerdán késő este megszavazott törvény értelmében az a médiaszolgáltató, amely a tartalmait interneten keresztül is vagy kizárólag csak az interneten keresztül akarja közvetíteni, az RTÜK-től köteles engedélyt kérni. Ugyanezt az eljárást kell követnie azon felületek üzemeltetőinek is, amelyek szeretnék átvenni az engedélyezett műsorszolgáltatók adásait.

A jogszabály azokra a külföldi tartalomszolgáltatókra is vonatkozik, amelyek vagy török nyelven, Törökországra vonatkozó műsorszórást végeznek, vagy nem török nyelven ugyan, de adásaikban helyt adnak a Törökországra irányuló kereskedelmi csatornáknak.

Engedély nélküli működés esetén az illetékes bíróságnak az RTÜK megkeresését követő 24 órán belül határozatot kell hoznia az adott tartalom eltávolításáról vagy hozzáférhetőségének korlátozásáról. A döntés ellen fellebbezésnek van helye.

A Sözcü legfőbb török ellenzéki napilap beszámolója szerint a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) és a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) a lépést “az internet cenzúrájának” és a sajtószabadság korlátozásának minősítette.

A török hatóságok a korábbi években több internetes közösségi oldal, köztük a Facebook, a Twitter és a YouTube blokkolását is elrendelték már. A Wikipédia tavaly április óta nem elérhető az országban.

A 2016. július 15-ei puccskísérletet követően a török kormány terrorpropaganda címén csaknem másfél száz újságírót börtönbe záratott, és hasonló nagyságrendben sajtóorgánumokat szüntetett meg. Az Európai Unió több vezető politikusa, valamint emberi jogi szervezetek azzal vádolják Recep Tayyip Erdogan török államfőt, hogy ürügyként használta és használja fel az incidenst az ellenzéki hangok elnémítására. Törökországban 20 hónapja rendkívüli állapot van érvényben.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet sajtószabadságról készített rangsorában 180 ország között Törökország a 155. helyen áll.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Kijini Primary School students learn to float, swim and perform rescues on Tuesday, October 25, 2016 in the Indian Ocean off of Mnyuni, Zanzibar.
—
Daily life in the Zanzibar Archipelago centers around the sea, yet the majority of girls who inhabit the islands never acquire even the most fundamental swimming skills. Conservative Islamic culture and the absence of modest swimwear have compelled community leaders to discourage girls from swimming. Until now.

For the past few years, the Panje Project has made it possible for local women and girls to get into the water, not only teaching them swimming skills but aquatic safety and drowning prevention techniques. The group has empowered its students to teach others, creating a sustainable cycle. Students are also provided full-length swimsuits, so that they can enter the water without compromising their cultural and religious beliefs.

While the wearing of full-length swimsuits may be seen as subjugation, donning one in order to learn a vital life skill, which has long been and would otherwise be forbidden, is an important first step toward emancipation. Education — whether it be in or out of the water — serves as a springboard providing women and girls the empowerment and tools with which to claim their rights and challenge existing barriers.

The rate of drowning on the African continent is the highest in the world. Still, many community leaders have yet to warm up to the idea of women and girls learning to swim. The swimming lessons challenge a patriarchal system that discourages women from pursuing things other than domestic tasks. It is this tension of the freedom one feels in and under water juxtaposed with the limitations imposed upon Zanzibari women that is at the heart of this series.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.