Nagyvilág

Melania Trump az internetes zaklatás ellen

A first lady a legnagyobb internetes cégek, közösségi platformok vezetőivel tárgyalt a Fehér Házban.

Melania Trump az internet kedvező és kedvezőtlen hatásait vitatta meg az Amazon, a Snap, a Twitter, a Facebook, a Google, a Microsoft és az online biztonsággal foglalkozó két társadalmi szervezet vezetőivel. A first lady már a választási kampányban jelezte, fő feladatának fogja tekinteni az internetes zaklatás elleni harcot, az internet biztonságáról folyó vita élénkítését.

Most köszöntőjében azt mondta, tisztában van vele, hogy vannak, akik szkeptikusan fogadják, miért éppen ő foglalkozik a témával. Bírálják elkötelezettségét, de ez sem állíthatja meg,

egyetlen cél miatt vagyok itt, azért, hogy segítsek a gyermekeknek és a következő nemzedékünknek.

A first lady azt mondta: sok levelet kap olyan gyermekektől, akiket az  interneten zaklattak, fenyegetve érzik magukat a közösségi oldalakon.

Azt hiszem, együttes erővel tehetünk azért, hogy a közösségi médiában a pozitív viselkedési normákat erősítsük.

A találkozó után Stephen Balkam, a Családi Online Biztonság Intézet elnök-vezérigazgatója az AP hírügynökségnek azt mondta, Melania Trump azt szeretné, ha a szülők megismernék azokat az eszközöket, módszereket, amelyekkel megvédhetik gyermekeiket az internetes térben leselkedő veszélyektől. Michael Beckerman, az Internet Szövetség elnök-vezérigazgatója közleményben tudatta, hogy a találkozó esélyt teremtett a források, ellenőrzési technikák és programok alaposabb áttekintésére, ami segíti a pozitív és biztonságos internetes tapasztalatokat. (mti)

Kiemelt kép: Mandel Ngan / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik