Nagyvilág

Merkel: Meggyőzéssel kell előrelépni az új menekültügyi rendszer felé

Nem a nyomásgyakorlás, hanem a meggyőzés útján kell előrelépni az Európai Unió új menekültügyi rendszere felé

– mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben a svéd kormányfővel folytatott megbeszélése után.

Stefan Löfvennel tartott tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a két ország hasonlóan közelíti meg a menekültügyet, azt az elvet vallják, hogy a védelemre szoruló embereket be kell illeszteni a társadalomba és a munkaerőpiacra, a védelemre nem szoruló embereket pedig vissza kell juttatni hazájukba.

A menekültkvótákkal kapcsolatban leszögezte, hogy a meggyőzésre kell építeni, és lehetőleg júniusig meg kell állapodni az új rendszerről, amelynek a tagállamok közötti szolidaritás alapján része a terhek méltányos elosztása.

Mint mondta, Olaszországot nagy kihívás elé állítja a Líbiából az EU felé irányuló illegális migráció, és ennek egyedüli oka az ország földrajzi elhelyezkedése.

Szerintem ha szolidárisak vagyunk egymással, akkor ebben a helyzetben segítenünk kell egy olyan tagállamnak, mint Olaszország, és mindenkinek fel kell kínálnia a segítséget.

Azonban „a méltányos tehermegosztás nem jelenti azt, hogy mindenkinek ugyanaz a feladata”, a feladatokat meg kell beszélnünk egymással – tette hozzá Angela Merkel.

A svéd kormányfő kiemelte, hogy olyan rendszert kell fölépíteni, amelyben valamennyi tagállam részt vesz, mert nyilvánvaló, hogy a menekültügy az összes tagállamot érinti. A rendszer első fő eleme az EU környezetében lévő térségek, köztük Afrika és Törökország támogatása, a második pedig az EU külső határának megfelelő védelme.

A harmadik elem az EU-ban tartózkodó menekültek elosztása, ebben is mindenkinek részt kell vennie – mondta Stefan Löfven, hozzátéve, hogy az ügyben egyre nagyobb kompromisszumkészséget tapasztal.

(MTI, kiemelt kép: MTI/AP/Markus Schreiber)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik