Nagyvilág

Feladta magát a férfi, aki cigit dobott az orángutánnak

Sajnálom a történteket, és bocsánatot kérek az állatkert vezetésétől, az indonéziai emberektől, főleg a bandungiaktól és minden állatszerető embertől. Szívből bánom a tettemet

– mondta a férfi, akit csak DJ mongrammal azonosítottak a hatóságok.

A 27 éves férfi március 4-én, egy vasárnapi napon látogatott feleségével és gyermekeivel a bandungi állatkertbe, ahol az orangutánok kifutójánál rágyújtott egy cigarettára. Elmondása szerint a majom odament hozzá, és felemelte a kezét, mintha a cigarettát kérte volna, ő pedig odadobta neki.

Elszívott egy cigit az indonéziai állatkert orangutánja
Egy férfi pöckölte be a kifutóba.

A jávai állatkert feljelentette a videón látható férfit, és követelte a rendőrségtől a letartóztatását.

DJ önként jelentkezett pénteken a bandungi állatkert igazgatóságánál, hogy bocsánatot kérjen, majd a rendőrségre is elment, ahol kihallgatták. A rendőrfőnök megállapította, hogy a férfi megsértette az állatkínzást tiltó jogszabályokat – amiért akár három hónap börtönt is kaphat -, de egyelőre nem tartóztatták le.

A rendőrfőnök szerint azonban komolyan veszik az ügyet. Utalt arra, hogy egy hasonló, tavalyi esetben is eljárást indítottak az elkövető ellen. 2017 novemberében az ugyancsak Nyugat-Jáván fekvő Bogor város szafariparkjában egy férfi alkoholt itatott egy szarvassal és egy vízilóval. Philips Bondi nyilvánosan bocsánatot kért viselkedéséért, és bejelentette, hogy a vezeklés részeként a jövőben rászoruló állatokat fog gondozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik