Nagyvilág

Kitiltják a mobiltelefonokat a francia iskolákból

A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik – jelentette be a francia oktatási miniszter.

Jean-Michel Blanquer tájékoztatása szerint a tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók.

A mobiltelefonok használata tilos lesz szeptembertől az iskolákban, nemcsak tanórákon, hanem az egész intézményben. Törvény fog erről rendelkezni a következő hetekben, hogy jogilag is rendben legyen.

Hozzátette, „meghagyjuk az iskoláknak, hogy megválasszák a tiltás formáját, amely a legrugalmasabbtól terjedhet a legszigorúbbig”.

Az iskoláknak így lehetősége lesz megtiltani azt is, hogy kikapcsolt állapotban a diákokkal lehessen a mobiltelefonjuk.

A legrugalmasabb változat szerint, ahogy az már egyes iskolákban érvényben van, a mobiltelefont egy erre a célra biztosított zacskóban kell tartani a táskában, és pedagógiai célokra vagy sürgős esetben elő lehet venni. Fontos, hogy ne a mobiltelefonok töltsék ki a kamaszok életét, akkor amikor tanulniuk kell, vagy amikor egymás között vannak a szünetben az udvaron

– fűzte hozzá.

Hivatalos adatok szerint a francia tanulók tíz százaléka mobilfüggő.

Több szakszervezet és szülői szervezet úgy ítélte meg, hogy nagyon nehéz lesz megvalósítani a kormány elképzelését.

Franciaországban jelenleg is tiltott a mobiltelefonok használata az osztálytermekben, de nem az intézményekben, miután az szabadságjogokat sértene. Ezért van szükség törvénymódosításra a teljes tiltáshoz.

(MTI, kiemelt képünk illusztráció, fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik