Nagyvilág

Jön a csúcstalálkozó a két Korea között

Csúcstalálkozót tart Szöul és Phenjan Észak- és Dél-Korea határán áprilisban – jelentette be kedden a Kék Ház, a szöuli elnöki hivatal, miután visszatért Észak-Koreából Mun Dzsein dél-koreai elnök küldöttsége.

Több mint egy évtizede nem volt legfelsőbb szintű tanácskozás Dél-Korea és Észak-Korea között.Csung Ej Jong, a küldöttség vezetője úgy nyilatkozott, hogy Észak-Korea nem tartja szükségesnek nukleáris fegyverzete megtartását, ha nem érzi magát katonailag fenyegetve, és a rezsim biztonsága garantált. Csung elmondása szerint Phenjan Washingtonnal is hajlandó tárgyalni a nukleáris leszerelésről és a kapcsolatok normalizálásáról.

Ha az Egyesült Államok is nyitott erre, akkor Észak-Korea befagyasztja atom- és rakétakísérleteit

– tolmácsolta tárgyalásai eredményét Csung.

A két Korea vezetői április végén találkoznának Panmindzsonban. Megállapodtak abban is, hogy úgynevezett forró drótot, azaz közvetlen telefonvonalat létesítenek egymással a katonai feszültség enyhítése végett.

Történelmi találkozó Észak-Koreában
Kim Dzsongun hétfő este látott vendégül a tízfős dél-koreai delegációt.

Kim Dzsongun, az észak-koreai kommunista diktatúra vezetője most találkozott először magas rangú dél-koreai tisztségviselőkkel azóta, hogy 2011-ben megörökölte apjától Észak-Korea vezetését. A két Korea közötti kapcsolatok mostani alakulásának előzményeként januárban Kim húga népes küldöttséggel Dél-Koreában járt a téli olimpiai játékok megnyitóján, és Kim Dzsongun a küldöttség dél-korai fogadtatásáról igen elégedetten nyilatkozott.

A két Korea harmadik alkalommal tartana csúcstalálkozót. 2000-ben és 2007-ben Kim Dzsongil – Kim Dzsongun apja – tárgyalt dél-koreai elnökökkel. A koreai háború 1953-ben nem békekötéssel ért véget – avagy szakadt félbe -, hanem csupán tűzszüneti egyezménnyel, így a két Korea nemzetközi jogilag azóta is háborúban áll egymással.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Dél-koreai elnöki hivatal)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik