Nagyvilág

Karcolás nélkül úszta meg a házaspár, hogy betemette őket a lavina

A párt pénteken temette be egy lavina a kaliforniai Squaw Valley-nál. Szerencsére mindketten karcolás nélkül megúszták a balesetet.

Evan és Kahlynn Huck snowboardozni érkeztek a népszerű üdülőhelyre – számol be az ABC7 News. Evan Huck szerint remekül érezték magukat a friss havon, de egyszer csak egy üvöltést hallottak, majd megpillantották a hátuk mögött a 2,5 méter magas hófalat. A lavina pillanatok alatt betemette őket.

Nagyjából 45 másodpercig voltam tudatomnál a hó alatt, majd kifogytam az oxigénből, és elájultam

– mondta a férfi.

Kahlynn Hucknak valahogy sikerült kikecmeregnie a hó fogságából. A nő már azon kezdett el aggódni, hogy elvesztette férjét.

Szerencsére Evan Huck snowboardjának egy része kilógott a hóból, így sikerült megtalálnia a helyszínre igyekvő több mint 100 fős mentőcsapatnak. Az önkéntesek egyike azt mondta, amint magához tért a férfi, egyből a felesége holléte felől érdeklődött. Evan Huck később megköszönte megmentőinek a segítséget.

A szerencsés mentőakciót sikerült megörökítenie az egyik szemtanúnak.

A balesetben meglepő módon Huckék nem sérültek meg. További három síelőt temetett be a pénteki lavina, közülük ketten kerültek kórházba.

Atörténtek ellenére a házaspár azt tervezi, hogy folytatja 3 hetes snowboardos kirándulását.

(Kiemelt kép: YouTube/ABC 7 Chicago)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik