Nagyvilág

George Washington forog a sírjában Trump szavaitól

Méltatta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, amiért Kína örökös elnöke akar lenni; viccelődve arra is utalást tett, hogy egyszer majd az Egyesült Államokban is be kéne vezetni ezt a rendszert.

Donald Trump szavait a CNN idézte. A hírtelevízió birtokába került a hangfelvétel Trump beszédéről, amely szombaton hangzott el a politikus floridai nyaralójában zárt ajtók mögött tartott republikánus adománygyűjtő ebéden. „Ő (Hszi Csin-ping) most életre szólóan elnök, elnök egy életre. És ő nagyszerű” – hangoztatta Trump, akinek szavait a hangfelvételből ítélve hangos nevetéssel fogadta a hallgatóság.

„Nézzék csak, neki sikerült ezt megtennie. Azt hiszem, ez nagyszerű. Egyszer talán majd nekünk is meg kell próbálkozni ezzel” – tette hozzá viccelődve Trump, és „nagyszerű úriembernek”, az elmúlt száz év legerősebb kínai elnökének nevezte Hszi Csin-pinget. Megjegyezte, hogy Hszi „iszonyatosan jól” bánt vele a novemberi pekingi látogatása idején.

Az Egyesült Államokban az első elnök, George Washington példája nyomán az volt a hagyomány, hogy a mindenkori elnök csak egyszer indult újra a választáson, bár az alkotmányban erre vonatkozó korlátozás nem volt. Egyetlen kivétel volt, Franklin Roosevelt, akit négyszer választottak meg elnöknek, először 1932-ben. Az Egyesült Államokban 1951 lépett hatályba a 22-ik alkotmánymódosítás, amely kimondta, hogy egy személy csak kétszer választható elnökké.

Kínában jelen pillanatban ugyanez a helyzet: az alkotmány két ciklusban korlátozza az elnöki hatalomgyakorlást egy személy számára. A korlátozást azért foglalták az alkotmányba, hogy elkerüljék a tartós egyszemélyi uralmat, az államalapító Mao Ce-tung idejére (1949-1976) jellemző belharcokat, és előnyben részesítsék a kollektív vezetést. A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága azonban február végén kezdeményezte, hogy töröljék az alkotmányból ezt a korlátozást. A kínai parlament ülésszaka hétfőn kezdődik, és várhatóan megszavazzák a párt javaslatát.

Hszi Csin-ping évtizedek óta a legnagyobb hatalmú vezető, pártfőtitkári tisztségét tavaly október végén erősítették meg a KKP kongresszusán. Hszi már a kongresszus előtt nekilátott tekintélyének megszilárdításához, riválisainak háttérbe szorításához, megalapozva az utat programjának megvalósításához, a szigorúbb állami ellenőrzés és az erőteljesebb diplomácia megteremtéséhez. A program része volt az is, hogy teoretikus kérdésekkel kapcsolatos gondolatait a kongresszuson beillesztették a párt alkotmányába, illetve az, hogy tovább erősödjön személyének kultusza.

MTI, kép: Eurpress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik