Nagyvilág

Szijjártó: Nagy-Britannia az egyik legfontosabb szövetségesünk

Nagy-Britannia az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután brit kollégájával, Boris Johnsonnal tárgyalt.

A tárcavezető a közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország szerint „óriási nagy baj” az EU szempontjából a britek kilépése, „nagyon sajnáljuk a brit emberek döntését”, de kizárólag nekik van joguk dönteni az országuk jövőjéről.

Hangsúlyozta: a Brexitről folytatott tárgyalások végén fair és tisztességes megállapodásra kell jutnia az EU-nak és Nagy-Britanniának. Magyarország álláspontja szerint a lehető legmélyebb és legátfogóbb szabadkereskedelmi megállapodásra van szükség, a súlyos európai terrorfenyegetettség miatt meg kell maradnia a komoly belbiztonsági együttműködésnek, valamint a közös védelem- és biztonságpolitikában is meg kell tartani a szoros kooperációt.

A külügyminiszter megjegyezte: a Nagy-Britanniában élő magyarok jogainak megvédését a magyar kormány fontos feladatnak tartja.

Bár Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót, nem hagyja magára Európát, illetve Magyarországot,

mondta Boris Johnson. A brit tárcavezető hangsúlyozta: nagyon szorosak a kétoldalú kapcsolatok, és sok kérdésben hasonló az álláspontja a két országnak.

A migrációról azt mondta: Nagy-Britannia szerint a migránsok helyzetét az első országban kell kezelni, ahová megérkeznek, különbséget kell tenni a menekültek és az illegális bevándorlók között, továbbá a migráció kérdését meg kell hagyni nemzeti hatáskörben.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik