Nagyvilág

Pohár vizet kapott az arcára a hőbörgő orosz elnökjelölt

Kszenyija Szobcsak és Vlagyimir Zsirinovszkij üvöltözésig fajuló párbajt vívott, amit a jelöltnő zárt le egy pohár vízzel.

Leöntötte egy pohár vízzel a Rosszija 1 tévé által rendezett elnökjelölti tévévitán Kszenyija Szobcsak, a Polgári Kezdeményezés jelöltje Vlagyimir Zsirinovszkijt, a monarchista és nacionalista Liberális Demokrata Párt vezetőjét.

A vitában, aminek teljes felvételét az eltérő időzónák miatt eddig csak az ország keleti területein mutatták be, Zsirinovszkij Szergej Baburinnal, az Oroszországi Társadalmi Szövetség vezetőjével keveredett személyeskedő vitába, amibe Szobcsak beavatkozott, és megpróbálta nyugalomra inteni a liberális demokraták vezetőjét. Zsirinovszkij válaszul lehülyézte a volt televíziós műsorvezetőnőt.

Nem kellene az utcáról bazári csajokat felhozni ide. Mocskos ez az egész. Olyan mint a Ház-2, ahol kicsapongás volt. Fogja már be!

– mondta Zsirinovszkij Szobcsaknak, a vitapartnere által korábban vezetett valóságshowra emlékeztetve. Szobcsak ezt azzal ellensúlyozta, hogy a Ház-2 szereplői sokkal tisztességesebben viselkedtek, mint Zsirinovszkij, aki erre további szidalmakat szórt rá, amire válaszul meglendült a vizespohár. A víztől csöpögő pártvezér ezután nem mulasztotta el „prostituáltnak”, „ostoba némbernek”, „utolsó ribancnak” is titulálni ellenfelét.

Szergej Szolovjov, a műsorvezető a részvevőket megpróbálta lehűteni és jobb belátásra téríteni azzal, hogy elnökjelölti vitán vesznek részt, és hogy az emberek annak alapján próbálják meg eldönteni, hogy ki legyen a fegyveres erők főparancsnoka. A vita témája egyébként Oroszország védelmi képessége volt.

A vitába keveredett feleken kívül jelen volt Pavel Grugyinyin, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja, Makszim Szurajkin, az Oroszország Kommunistái, Borisz Tyitov, a Növekedés Pártja és Grigorij Javlinszkij, a Jabloko párt elnökjelöltje is. A függetlenként induló hivatalban lévő elnök, a március 18-i választás favoritja, Vlagyimir Putyin nem volt jelen a stúdióban.

Az orosz televíziózásban egyébként egyfajta precedensnek az az eset tekinthető, amikor 1995-ban Zsirinovszkij egy tévévitában narancslével löttyintette szembe a néhai Borisz Nyemcovot, Nyizsnyij Novgorod megye akkori kormányzóját, aki erre a kihívásra hasonlóképpen válaszolt akkor. (MTI)

(Kiemelt kép:  YouTube/ Россия – Украина)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik