Nagyvilág

Aki nem fogad be menekülteket, nem kap pénzt az EU-tól?

Meg kell fontolni az javaslatot, amely szerint a strukturális támogatások elosztási szempontjaiban annak is tükröződnie kellene a jövőben, hogy egyes tagországok mennyire veszik ki a részüket a menekültválság közös kezeléséből, illetve betartják-e a jogállamisági elveket

– jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke az uniós állam- és kormányfők brüsszeli, egynapos informális csúcstalálkozóját követően pénteken.

Az Európai Parlament elnöke nyilatkozatában hangoztatott véleménye szerint „meg kell fizetniük az árat” azoknak az országoknak, amelyek nem vesznek részt teljes mértékben és szolidáris alapon a migráció kezelésében és nem tartják tiszteletben az uniós szabályokat.

Komolyan meg kell vizsgálni a strukturális támogatások feltételekhez kötésének lehetőségét azon tagállamok meggyőzése érdekében, amelyek nem kívánnak részt venni az uniós migrációs politikában.

Az uniós tagállami vezetők találkozója előtt elhangzott nyilatkozatokból az derült ki, hogy nincs egyetértés a tagállami vezetők között a német javaslatokat illetően, amelyek értelmében az uniós támogatások elosztásában a szolidaritási és a jogállamisági elvek betartásának is tükröződnie kellene.

Nyilatkozatában Tajani az uniós költségvetéssel kapcsolatban kijelentette: Európának változásra van szüksége, hogy hatékonyabb válaszokat tudjon adni a jelentkező kihívásokra. Ehhez olyan uniós költségvetésre van szükség, amely tükrözi Európai biztonságával, a migrációval és munkanélküliséggel kapcsolatos elképzeléseit. Egy elégtelen költségvetés pusztán a megoldások illúzióját jelentené, vélekedett. Ez az unió tehetetlenségét eredményezné a kulcsfontosságú feladatok végrehajtása tekintetében. Nem lehetséges a védelem, a terrorizmus elleni küzdelem, a határellenőrzés, a bevándorlási hullám kezelése az uniós finanszírozás egyetértésen alapuló növelése nélkül – mondta.

Alapvető fontosságú, hogy a jelenlegi összetételű parlamenttel, még a jövőben esedékes európai választások előtt le lehessen zárni a 2021-től érvényes, hét éves uniós költségvetés vitáját – húzta alá.

Kiemelt kép: AFP PHOTO / POOL / JOHN THYS

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik