Nagyvilág

Még idén elkezdődhetnek a tárgyalások Albánia és Macedónia EU-csatlakozásáról

A bővítési biztos szerint mindkét ország lakói megérdemelnek egy határozott európai perspektívát.

Az Európai Bizottság javasolni fogja a csatlakozási tárgyalások felvételét Albániával és Macedóniával – mondta Johannes Hahn bővítési biztos a Die Welt csütörtöki számának adott interjújában, amelyből előzetesen részleteket közöltek hírügynökségek.

„Az Európai Bizottság hamarosan – nagy valószínűséggel még a nyár kezdetéig – javasolni fogja az uniós tagállamoknak a csatlakozási tárgyalások megkezdését Albániával és a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársasággal” – közölte Hahn.

A biztos szerint Macedónia és Albánia lakói is megérdemelnek egy határozott európai perspektívát. Mint mondta, mindkét ország fontos reformokat hajtott végre a múltban, s ezzel jogosulttá vált erre a lépésre. Albánia például „sokat tett a szervezett bűnözés elleni harcban” – mutatott rá Hahn.

Albánia 2014 óta, Macedónia pedig már 2005 óta tagjelölti státussal rendelkezik.

Az Európai Bizottság február 6-án közzétett bővítési stratégiájában elképzelhetőnek nevezték Montenegró és Szerbia 2025-ös csatlakozását. Ezzel összefüggésben Hahn elmondta: ez pusztán egy javasolt dátum, s nem garancia. „Ugyanakkor arra bírja a nyugat-balkáni államokat, de az EU-t is, hogy komolyan foglalkozzon a csatlakozással, amely már évek óta kilátásba van helyezve” – tette hozzá.

„Elengedhetetlen viszont, hogy teljesülnie kell minden politikai, gazdasági és jogállami feltételnek. A 2025-ös időtávlat pozitív motivációs nyomást teremt a térségben” – emelte ki Johannes Hahn. Szerinte a csatlakozási tárgyalások egy olyan folyamat, amely erős eszközt ad az Európai Uniónak, hogy a Nyugat-Balkánon tartósan elindulhassanak a jogállamiság és a versenyképes gazdaság megteremtését szolgáló folyamatok.

A nyugat-balkáni országok – Szerbia, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Koszovó – integrációja érdekében az EU fokozott erőfeszítésekre hajlandó – írja a Die Welt; nem utolsósorban azért, mert Oroszország, Törökország és Kína is egyre nagyobb befolyásszerzésre törekszik a régióban.

Mindenekelőtt Magyarország, Ausztria, Lengyelország és Olaszország sürgeti a nyugat-balkáni államok mielőbbi felvételét az Európai Unióba. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik