Nagyvilág

Komoly földrengés rázta meg Mexikót

Az ország déli és középső vidékein 7,2-es fokozatú rengéseket mértek. Kisebb károk keletkeztek, de az első jelentések nem szóltak áldozatokról.  

Az országos földrengésfigyelő szolgálat szerint a földmozgás epicentruma a déli Oaxaca szövetségi államban lévő Pinotepa Nacional településtől 11 kilométerre délkeletre, 43 kilométeres mélységben volt.

Luis Felipe Puente, a helyi katasztrófavédelem vezetője azt mondta, hogy Oaxaca, Chiapas, Michoacan és Puebla szövetségi államokban, valamint a fővárosban, Mexikóvárosban a hatóságok még vizsgálódnak. Az első nagyobb földrengést még 59 utórengés kísérte – tudósít az MTI.

Nem sokkal később a belügyminisztérium arról számolt be, hogy a miniszter helikoptere, amellyel a károk megtekintésére indult, leszállás közben a földnek csapódott és két ember meghalt. A helikopteren ült Alejandro Murat, Oaxaca kormányzója is, de sem ő, sem a miniszter nem sérült meg komolyabban.

Az amerikai földtani intézet (USGS) előzetesen 7,5-es erősségű rengésről számolt be. Alfonso Navarrete belügyminiszter közölte, hogy Oaxaca államban az épületekben kisebb károk keletkeztek, és százezer ember maradt áram nélkül. Tavaly szeptemberben két erős földrengés 471 halálos áldozatot követelt Mexikó középső és déli vidékén, és megrongált 184 ezer épületet.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Alex Cruz)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik