Nagyvilág

Élve fogták el a floridai iskolai lövöldözőt

24.hu
24.hu

2018. 02. 15. 06:34

Legkevesebb tizenhét halottja van annak a lövöldözésnek, amely szerdán délután történt a floridai Parkland városka középiskolájában. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat.

A tömeggyilkosságot az iskola egyik volt diákja, Nikolaus Cruz követte el. A 19 éves tettest helyi idő szerint délután négy óra körül letartóztatták az iskolától nem messze eső lakásában. Ellenállást nem tanúsított.

Scott Israel, a helyileg illetékes, Broward megyei seriff közleményben tudatta, hogy a diákot magaviselete miatt korábban kicsapták az iskolából, ám egyelőre nem tudni, hogy ennek volt-e szerepe tette elkövetésében.

Az első lövések a tanítás végén, helyi idő szerint délután két óra körül dördültek el az iskola bejárata előtt, majd az udvaron, végül az épületben. A diákok magukra zárták a tantermeket, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. Az amerikai televíziókban sugárzott légi felvételek tanúsága szerint az iskola udvarán mozdulatlan emberek hevertek, feltételezhetően valamennyien megsebesültek. Az iskolát tucatnyi rendőrautó és egy páncélozott jármű vette körül, az épületben lévő diákokat rendőrségi biztosítás mellett kimenekítették, mivel akkor még nem fogták el a tettest.

Donald Trump elnököt azonnal tájékoztatták a történtekről. Az elnök részvétét fejezte ki és Twitter-bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy egyetlen tanárnak vagy diáknak sem szabad soha úgy éreznie, hogy amerikai iskolában nincs biztonságban. Az elnök folyamatos kapcsolatban állt Rick Scott floridai kormányzóval, aki rögtön a helyszínre utazott.

Robert Runcie, megyei tanfelügyelő a CBS televíziónak adott interjújában “rettenetesnek” mondta a helyzetet. Ő már szerdán délután azt valószínűsítette, hogy az elkövető az iskola egyik jelenlegi vagy volt diákja is lehetett, ugyanakkor leszögezte, hogy az iskola nem kapott fenyegetéseket és a tragédiának semmi előjele nem volt.

Az Egyesült Államokban 2013 óta 291 iskolai lövöldözés történt, vagyis átlagosan hetente egyszer dördültek lövések oktatási intézményekben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NEW YORK, NY - JULY 7: Milo Yiannopoulos arrives to speak outside of the offices of Simon & Schuster publishing company, July 7, 2017 in New York City. Yiannopoulos is promoting a new book and filing a $10 million legal complaint against Simon & Schuster following the publisher's decision to cancel his book deal. (Photo by Drew Angerer/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.