Nagyvilág

Katasztrófa sújtotta területté nyilvánították Dél-Afrikát

Katasztrófa sújtotta területté nyilvánították kedden a dél-afrikai hatóságok az ország egészét, mert Fokváros környékét emberemlékezet óta nem tapasztalt szárazság sújtja hónapok óta.

Mint egy posztapokaliptikus film nyitánya: Fokváros víz nélkül marad
Megtörtént az elképzelhetetlen, egy modern nagyváros kifogy az ivóvízből. A négymilliós lakosság visszaszámol. Egy ott élő magyar nő tudósít a helyzetről.

A döntést a hatóságok a jelenlegi szárazság mértékének és súlyosságának újraértékelése után hozták meg, és így immár a kormányzat feladata a katasztrófa elhárítása. Így az állam irányítása alatt álló összes intézménynek tervet kell kidolgoznia a vészhelyzetre, az azonnali segítségnyújtásra és a szükséges építési intézkedésekre vonatkozóan.

A szárazság miatt félő, hogy Fokvárosban hamarosan nem lesz ivóvíz. Dél-Afrika második legnagyobb városában ezért kiszámították, hogy mikor jön el a zéró nap, amikor előreláthatólag elfogy az ivóvíz. Hogy ez minél később következzen be, a hatóságok arra kérték a megközelítőleg 4 millió lakosú Fokvárosban élőket, hogy naponta legfeljebb 50 liter vizet használjanak fejenként.

Ez nagyjából egy háromperces zuhanyozás során elhasznált vízmennyiségnek felel meg.A jelenleg helyzet miatt sokan Fokváros vezetését hibáztatják. A bírálók szerint a városvezetés figyelmen kívül hagyta a szakértők figyelmeztetéseit, és nem hozott korlátozó intézkedéseket a katasztrófa megelőzésére.

(MTI, kiemelt kép: AFP/Rodger Bosch)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik