Nagyvilág
Budapest, 2018. január 24.
Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere az egészségügyi ágazat szakmai egyeztetése utáni sajtótájékoztatón a minisztériumban 2018. január 24-én. Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését elõrehozták január 1-re - jelentette be a miniszter.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Amerikai külügyminiszter: Jó úton haladnak az amerikai-magyar kapcsolatok

24.hu
24.hu

2018. 02. 09. 06:24

Az amerikai-magyar kapcsolatok jó úton haladnak

– idézte Rex Tillerson amerikai külügyminisztert Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt követően, hogy a csütörtöki imareggeli alkalmával találkozott és beszélgetett vele.

Balog Zoltán és küldöttsége kedd óta tartózkodik négynapos látogatáson az amerikai fővárosban, Washingtonban, ahol megbeszéléseket folytatott amerikai törvényhozókkal, részt vett a hagyományos amerikai nemzeti imareggelin és megnyitotta a magyar nagykövetségen a Kereszt-tűzben címmel rendezett kiállítást a közel-keleti üldözött keresztényekről.

Elmondta, hogy a közel-keleti üldözött keresztények megsegítésének ügyében szoros és érdemi kapcsolat alakult ki Washington és Budapest között. Az Egyesült Államok kormányzatának figyelmét felkeltette mindaz, amit Magyarország az üldözött keresztényekért tesz – tette hozzá.

Magyarország vállalta, hogy segít a keresztényeknek, de nem a nagy nemzetközi szervezeteknek ad pénzt, hanem konkrétan megkeresi azokat a közösségeket, amelyek a Közel-Keleten szenvednek és ott akarnak maradni helyben, és nem akarnak menekültek lenni

– mondta. Kifejtette, sokan a hazájukhoz közel lévő menekülttáborokban várnak, őrizve hitüket, tradícióikat, kultúrájukat.

A tárcavezető kiemelte: „konkrét amerikai szervezetek kerestek meg bennünket, hogy adjuk át a tapasztalatainkat”. Balog Zolán megemlítette a USAID nevű fejlesztési szervezetet, amelynek nemrégiben kinevezett új vezetőjével, Mark Greennel is megbeszélést folytatott.

Hozzátette, a politikusokkal egyeztettek arról is, hogyan lehetne a magyar-amerikai kapcsolatoknak új lendületet adni.

Minden segítséget megígértek ehhez

– közölte a miniszter, megemlítve, hogy Budapestre készül egy amerikai kongresszusi delegáció is.

Mi örülünk ennek, mert ha valaki nem az újságokból tájékozódik, hanem mondjuk a helyszínen, akkor megtapasztalja, hogy valójában Magyarország egy gyarapodó, erősödő ország

– hangsúlyozta Balog Zoltán.

Az imareggelin résztvevő magyar politikusi delegációra utalva a miniszter fontosnak tartotta kiemelni: büszke arra, hogy a különböző magyar pártok politikusai még a választási kampány idején is képesek segíteni egymást. „Magyarországon elindult a nemzeti imacsoport, tavaly megrendeztük az első nemzeti magyar imareggelit, és ez olyan üzenet Magyarországnak, hogy vannak olyan dolgok, amelyek fontosabbak mint a pártpolitikai ellentétek” – fogalmazott Balog Zoltán.

A Jobbikból Staudt Gábor, az MSZP-ből Teleki László és Bárándy Gergely, a KDNP-ből pedig Vejkey Imre a delegáció tagja.

Minden politikus, akinek fontosak az amerikai értékek, tiszteletét teszi. Így volt lehetőségem újra pár szót váltani Tillerson külügyminiszter úrral a magyar-amerikai kapcsolatokról, aki megerősítette, úgy érzi, jó úton haladunk, az amerikai külügyminisztériumban történt kinevezésekkel elindult egyfajta változás a Magyarországhoz való hozzáállásban

– tette hozzá Balog Zoltán. „Amerikának van ideje, legyen Magyarországnak is” – idézte a miniszter az amerikai diplomácia irányítóját.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.