Nagyvilág

Szexjátékra csábította pasiját a féltékeny nő, majd levágta a heréit

A saját nővérének vallotta be a kazahsztáni R. Suleimanov, hogy van egy nő a párján kívül, akihez vonzódik. A lány kikotyoghatott valamit, mert a testvére egyébként is szuperféltékeny barátnője teljesen bekattant.

A 36 éves Zhanna Nurzhanova először alaposan átkutatta Suleimanov telefonját. Azt mondja, fotókat talált rajta más nőkről, ezért veszítette el az eszét. Nurzhanova egy éjjel szexjátékra csábította a férfit: levetkőztette, majd az ágyra fektette, és négy sállal a lábait, és a karjait is kikötözte. Aztán két nyugtatót vett elő, és arra kényszerítette Suleimanovot, hogy nyelje le őket.

Nurzhanova megvárta, amíg hatni kezdtek a tabletták, majd vallatni kezdte a férfit, hogy milyen a kapcsolata az állítólagos másik nővel. Hogy tudassa, komolyan beszél, elővett egy alumíniumrudat, és ütni kezdte vele a férfi fejét és altestét.

A nő aztán fecskendőt, és érzéstelenítőt vett elő, majd beinjekciózta a Suleimanov nemi szerveit. Aztán egy szikét vett a kezébe, elkezdett bemetszéseket ejteni a férfi herezacskóján, és a heréin. Több vágást is összevarrt, de a férfi erősen vérezni kezdett. Nurzhanova erre megijedt, és kórházba vitte Suleimanovot.

A nőt letartóztatták, a bíróságról kiszivárgott iratok szerint, akár tíz év börtönt is kaphat. Suleimanov életét megmentették, de a heréit amputálni kellett. Az orvosai azt mondják, bár gyermekei nem lesznek, később képes lesz még szexuális életet élni. Igaz, a hormonális változások miatt jelentősen csökken majd a libidója. Valószínűleg meg is hízik majd, és krónikusan fáradt lesz az élete hátralévő részében.

(via Metro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik