Nagyvilág

Hetven éve ölték meg Gandhit

Imádkozni tartott, amikor rálőtt a merénylő.

Hetven éve, 1948. január 30-án gyilkolta meg egy fanatikus hindu merénylő Mahátma Gandhit, az indiai történelem egyik legnagyobb hatású személyiségét. A hírt barátja és harcostársa, a független India első miniszterelnöke, Dzsaváharlál Nehru e szavakkal jelentette be:

Kihunyt életünk fénye, sötétség van mindenhol, s én nem tudom, mit és hogyan mondjak nektek. Nemzetünk atyja, Bapu nincs többé.

Mohandász Karamcsand Gandhi 1869. október 2-án született a nyugat-indiai Porbandarban, apja az ottani hercegség főminisztere volt. Hindu neveltetésben részesült, és hatott rá az erőszakmentességet, toleranciát hirdető dzsainizmus is. Alig 13 évesen megházasították, a hatvankét évig tartó frigyből öt fiú született.

Szülei 1888-ban Londonba küldték jogot tanulni, itt anyjának tett ígérete szerint hű maradt vallása előírásaihoz, az angol szokásokban való megmártózása kimerült pár kísérletben, például táncórákon való részvételben. 1891-ben tért haza, de az ügyvédi praxisra nem érezte magát alkalmasnak, megviselte a tanúk kikérdezése, ezért kérvények írásával kereste kenyerét.

A békéért éhezve

1893-ban Dél-Afrikába költözött, az ott élő nagyszámú indiai bevándorlót, olykor őt magát is ért atrocitások, megaláztatások nyomán a faji megkülönböztetés ellen kezdett küzdeni. Amikor 1906-ban a brit hatóságok egy megalázó rendeletet adtak ki, a Gandhi vezette indiaiak a megtorlást is vállalva tiltakoztak – sikerrel, az erőszakmentes ellenállás, a szatjágraha eredményeként a rendeletet 1914-ben visszavonták.

Gandhi 1915-ben tért haza. A politikai életbe 1919-ben kapcsolódott be, amikor a brit hadsereg Amritszárban fegyvertelen tüntetők közé lőve több száz embert mészárolt le.

1920-ban a függetlenségi mozgalom és a Kongresszus Párt vezetője lett, és fegyvertelen harcot, együtt nem működést hirdetett a gyarmatosítókkal szemben. Hívei polgári engedetlenségbe kezdtek, bojkottálták a brit intézményeket és árukat. 1922-ben hat év börtönre ítélték, két évet töltött rács mögött. Ezalatt pártjában szembekerültek a hinduk és muzulmánok, utóbbiak később kiváltak és saját szervezeteket alakítottak.

Galériánk a képre kattintva látható:

Galéria
Fotó: Dinodia Photos/Getty Images

Gandhi 1930-ban a sóadó ellen tiltakozva nagy tömeg kíséretében 400 kilométert gyalogolt a tengerhez, hogy híveivel sót nyerjen a vízből. A mozgalom nyomán 60 ezer ember került börtönbe, de a sólepárlást 1931-re engedélyezték. Több alkalommal folytatott éhségsztrájkot, például az erőszak és az érinthetetlenek diszkriminációja ellen, s célját végül mindig elérte.

Pártjával is vitákba keveredett, 1934-ben le is mondott tisztségeiről, mert szerinte vezetőtársai az erőszakmentességet csak eszköznek tartották. Azzal sem értett egyet, hogy a párt a második világháború idején az autonómia reményében támogatta a briteket.

Levél Hitlernek

1939 júliusában, amikorra már a náci csapatok bevonultak Ausztriába és elfoglalták a Szudétavidéket is, „Kedves Barátom” megszólítással levelet írt Hitlernek. Ebből idézünk:

Világosan látszik, ma ön az egyetlen személy, aki megelőzheti a háborút, ami az emberiséget vadságba züllesztené. Tényleg megéri ezt az árat egy cél, tűnjön az bármennyire is értékesnek? Hallgatna egy olyan ember szavára, aki határozottan tartózkodott a háborús eszközöktől, nem számottevő siker nélkül? Bárhogy is legyen, számítok bocsánatára, amennyiben hibáztam azzal, hogy írtam önnek.

Üzenete természetesen nem talált meghallgatásra, de legalább megpróbálta.

A háború után nem tudta megakadályozni, hogy az 1947-ben kivonuló britek a birodalmuk egykori ékköve helyén a hindu-muszlim ellentétre játszva gyarmatukat két részre, a hindu Indiára és a muzulmán Pakisztánra osszák fel. A két közösség között véres zavargások robbantak ki, 15 millió ember kényszerült otthona elhagyására. Az egység elvesztését tragédiaként megélő agg politikus a függetlenség kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni, csak annyit mondott: kiszáradtam.

Gyalog járta a falvakat, a menekültek segítésére, a sebek gyógyítására törekedett, ezért mindkét fél részrehajlással vádolta. Mivel a szó nem használt, 79 évesen ismét böjtbe kezdett, s ennek hatására a zavargások megszűntek.

Gandhi életét egy hindu fanatikus, Nathuram Godse golyója oltotta ki 1948. január 30-án, amikor éppen imádságra tartott. A megbánást nem mutató merénylőt és társát halálra ítélték és 1949 novemberében kivégezték.

Hamvait tíz éve szórták a tengerbe

Gandhi hamvait hindu szokás szerint több urnába osztották szét, a hamvasztás helyszínén álló síremlékén állítólagos utolsó szavai: Hey Ram, vagyis az Ó, istenem olvashatók. Gandhi már életében kiérdemelte a Mahátma, vagyis a Nagy Lélek nevet, melyet a világhírű író, Tagore adott neki.

Családja kérésére halála hatvanadik évfordulóján hindu szokásoknak megfelelően a hamvakat a tenger fölött szórták szét. Mahátma ma is India legjobban tisztelt fia, aki bírálhatatlannak számít, emlékhelyét zarándokok tömege keresi fel. Életéről Richard Attenborough rendezett filmet Ben Kingsley főszereplésével.

Kiemelt kép: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik