Nagyvilág

Ezért hal meg mostanában annyi pornószínésznő

2017 novembere óta négy fiatal pornószínésznő is életét vesztette:

A pornóiparban a mentális egészségügyi problémák mindig komoly kihívást jelentettek, a színésznők sorozatos halála viszont már súlyos kérdéseket vetnek fel arra vonatkozóan, hogy miként kezelik őket a szakmájukban.

Steve McKeown pszichoanalitikus az UNILAD megkeresésére arról beszélt, hogy a szexiparban dolgozó nők 90 százaléka szabadulni akar, de nincs más lehetőségük a túlélésre. Mint mondta, kis túlzással olyan mértékben lehet náluk poszttraumás stressz szindrómát megállapítani, mint a háborús veteránok esetében.

A lap szintén megkérdezte a jelenségről Dr. Gail Dines egyetemi tanárt, aki hosszú ideje tanulmányozza a pornográfiát és könyvet is írt már róla.

Szerinte a #MeToo kampány rendkívül pozitív hatással volt a nőkre gyakorlatilag minden más szakmában, de a szexipar résztvevőit csak még inkább elcsendesítette.

Ha egy pornós előállna a történeteivel, hogy miként erőszakolták meg és hogy bántak vele, akkor csupán annyit mondanának neki: mit vártál, te ribanc?

Gail felfedte a szomorú igazságot, miszerint a férfi rendezők egy szerződés megkötése után általában rögtön megszegik valamelyik rögzített felvételt, hogy megtörjék a pornóst.

 

Az, hogy aláírtak egy papírt még nem jelenti azt, hogy beleegyeznek a pornó forgatása alatt történtekbe. Sokan közülük nincsenek felkészülve arra, ami rájuk vár. Sok a fiatal és csak arra gondolnak, hogy neves pornósztár válhat belőlük. Az erőszakkal viszont csak később szembesülnek

– magyarázta.

Szerinte nem is szabadna őket pornósztárnak hívni, csak pornókészítőnek, mert sosem lesznek egy sztár szintjén. Teljesítménykényszer alá helyezik őket, hogy aztán elszegényedjenek és örülhetnek, ha ruhájukkal a hátukon ki tudnak szállni a bizniszből.

A pornóipar olajozott PR-gépezete azt a látványt kelti, hogy a nők élvezik a pornózást, és bár ez nem lehetetlen, a legtöbbjük nem ezt érzi.

Van, hogy egy pénisz a szádban, egy a vaginádban, egy az ánuszodban, kettő a kezeidben van, aztán az arcodra élveznek. Ezek után nem olyan könnyű felállni a padlóról. Csak gondoljanak bele. Ez egy elviselhetetlen érzelmi trauma

– magyarázta a szakember.

Arról is beszélt, hogy az első forgatás után számos pornókészítőben megváltozik valami. Automatikus választ ad a tudatuk, amikor megértik, erőszak áldozatai lettek.

 

Minden nő potenciális veszélynek van kitéve, hogy egyszer belekényszerítik a szexiparba. Mindannyian egyetlen lépésre vagyunk tőle. Társadalomként szeretjük azt hinni, hogy ők teljesen mások, mint mi. Szeretik, ha megdugják őket análisan, orálisan, ha rájuk élveznek, ha többen erőszakolják őket, csak ribancok és kurvák, teljesen mások, mint mi. Ez egy komplett hazugság. Egyetlen nő sem született másként a többiektől, hogy joggal hatolhassanak beléjük férfiak

– zárta szavait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik