Nagyvilág

Macedónia most találja ki, mi legyen az ország neve

Macedónia megállapodott Görögországgal, hogy a volt jugoszláv tagköztársaság nevét a külügyminiszterek vezette munkacsoportokban határozzák meg, véget vetve ezzel a két szomszédos ország 25 éves vitájának, és lehetővé téve Macedónia euroatlanti integrációját – közölte a Reuters hírügynökség adott interjújában pénteken Nikola Dimitrov macedón külügyminiszter.

Macedónia 1991-ben vált függetlenné Jugoszláviától, de Görögország már akkor kifogásolta, hogy a Macedón Köztársaság nevet akarja viselni. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő, ezt megelőzendő tiltakoztak a névválasztás ellen. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, az alkotmányában is meghatározott nevében azonban nem szerepel a Jugoszláviára való utalás. A névvita miatt Macedónia európai uniós és NATO-integrációja is késlekedik, Görögország ugyanis addig nem hajlandó zöld jelzést adni északi szomszédja számára, amíg az nem mond le a Macedónia névről. Macedónia 2005 óta uniós tagjelölt, a NATO pedig 2008-ban hívta volna meg tagjai közé.

Zoran Zaev macedón miniszterelnök, akinek kormánya tavaly májusban lépett hivatalba, ígéretet tett arra, hogy Görögországgal együttműködve felgyorsítja az ország euroatlanti integrációját. Külügyminisztere, Nikola Dimitrov csütörtökön Szalonikiben találkozott görög hivatali partnerével, Nikosz Kociasszal, hogy megbeszéljék, hogyan fogjanak hozzá a vita megoldásához.

Azzal a meggyőződéssel váltunk el, hogy mindkét oldalon megvan az akarat az előrelépésre

– mondta Dimitrov a Reutersnak, hozzátéve, hogy a munkacsoportok első ülését akár már februárban megtarthatják. Hatalmas felelősségünk van, jelentette ki.

Macedónia tekintettel van szomszédainak aggályaira. Az azonosságtudat számunkra is nagyon fontos. Meg kell győznünk görög kollégáinkat arról, hogy egyértelműen elkülönítjük egymástól az országunkat és Görögország északi régióját. Óvatosan derűlátó vagyok.

Dimitrov elmondta: azt remélik, hogy az Európai Unióval júniusban elkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, és a NATO is meghívja tagjai közé az országot. Görög kormánytisztviselők a Reutersnak azt mondták: Athén egy olyan megoldásra fog koncentrálni, amely szerint a volt jugoszláv tagköztársaságnak valamilyen összetett neve lesz, és ebben szerepel egy földrajzi jelző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik