Nagyvilág

Kiutasítanák az antiszemitákat Németországból

Ki kell utasítani az antiszemita külföldieket Németországból a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) törvényjavaslata szerint, amelyet a holokauszt emléknapján, január 27-én nyújtanak be a szövetségi parlamentnek – írták német lapok.

A tervezet szerint a Bundestagnak állást kell foglalnia amellett, hogy a zsidó élet korlátlan elfogadása a sikeres társadalmi beilleszkedés mércéje Németországban, és rögzítenie kell, hogy nincs helye az országban olyan embernek, aki elutasítja a zsidókat vagy Izrael államisághoz fűződő jogát. Ezért a kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy a kiutasításról szóló hatósági határozatok mérlegelésében az eddiginél nagyobb súllyal vegyék figyelembe a közösség elleni gyűlöletre uszítást.

A tervezet szerint az arab kultúrkörből származó emberek befogadása révén új vonásokkal bővült a németországi antiszemitizmus. Ezzel a jelenséggel, valamint a már hosszabb ideje Németországban élő muszlimok antiszemitizmusával kiemelten kell foglalkozni.

A CDU/CSU szorgalmazza továbbá, hogy a kormány lépjen fel egy nemzetközi kezdeményezés ellen, amely popsztárok, köztük Brian Eno, Roger Waters és Sinéad O’Connor támogatásával izraeli termékek bojkottjára szólít fel.

A Die Welt című lap, amely szombaton ismertette a határozati javaslatot, kiemelte, hogy a kiutasítás ugyan a németországi tartózkodási jog megvonásával jár, de nem vezet minden esetben kitoloncoláshoz.

Kiemelt kép: Omer Messinger/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik