Nagyvilág

Összehányt kormánygépen vitatkozik a szlovák belügyminiszter az államfővel

A köztársasági elnök szerint Kaliňák felhasználja ellene a bűnüldöző hatóságot.

Megorrolt a szlovák kormánypárt a kritikus hangot megütő köztársasági elnökre, a vita odáig fajult, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: számlát küld Andrej Kiska hivatalának a kormánygép kitakarításáról, mert az az államfő hivatalos mexikói útja után teljesen össze volt hányva.

Kiska szóvivője közölte: szánalmas, hogy kinevetnek embereket azért, mert rosszul lettek a repülőn. Roman Krpelan azt mondta, már Mexikóban a reptér felé vezető úton is szükség volt a mentőre, ugyanis a delegáció egyik tagjának gyomorbántalmai voltak az ételtől.

Nem ez az egyetlen dolog, amivel Kaliňák megvádolta az elnököt. Szerinte azért „bonyolult” a kapcsolata az államfővel, mert nem teljesítette az elnöki hivatal „átlagon felüli” kéréseit, például a legdrágább Mercedest masszírozó ülésekkel, illetve Kiska nem fizetett azért, hogy a kormánygéppel hazautazott Poprádra.

Krpelan erre úgy reagált, hogy a rendőrség írásban arról tájékoztatta Kiskát, hogy nincs különbség szolgálati és magánútjai között, mert minden útján testőrök kísérik, a kormánygép használatáról pedig soha semmilyen számlát nem kapott hivatala. Kitért arra is, hogy az elnök gond nélkül utazott azokkal a több mint tízéves Mercedesekkel, amelyeket a belügyminisztérium utalt ki számára.

Mindezeknél súlyosabb, hogy újra elővették a hatóságok Kiska cégének adóügyeit, amit egyszer már lezártak. Kiska erről úgy véli, Kaliňák felhasználja ellene a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséget, míg a belügyminiszter ragaszkodik hozzá, hogy nincs befolyása az ügynökségre. „Nem én tehetek arról, hogy az elnök úr nem fizetett adót és jogtalanul kért adó-visszatérítést” – jelentette ki, amire Krpelan úgy reagált: Kaliňák lebuktatta magát, mert beszélt arról a nyomozásról, amiről valójában nem is szabadna tudnia. (Paraméter, Új Szó)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik