Nagyvilág

Szigorúbban ellenőriznék a menedékkérők életkorát Németországban

Szigorítást sürget több német párt a menedékkérők életkorának meghatározásában egy emberölés nyomán, amelynek feltételezett elkövetője egy fiatal afgán menedékkérő.

Továbbra is „túl sok menekült” próbálja becsapni a hatóságokat, fiatalkorúnak vallva magát, holott már felnőtt – nyilatkozott hét végi sajtójelentések szerint Joachim Herrmannn bajor belügyminiszter, a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. A CSU szerint szigorú szabályokat kell bevezetni az életkor orvostudományi módszerekkel végzendő megállapítására valamennyi menedékkérő esetében, akik  „nem egyértelműen gyermekek”.

Az életkor két szempontból is kiemelten fontos. A fiatalkorú menedékkérők a felnőtteknél jobb ellátást kapnak, és enyhébb büntetést, ha megsértik a törvényeket. Mindez „nagyon jó ok arra, hogy sok más európai uniós tagállam után Németországban is kötelezővé tegyük az életkor meghatározását az állítólagosan fiatalkorú menedékkérők esetében” – tette hozzá Stephan Mayer, a CSU és az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának belbiztonsági kérdésekkel foglalkozó vezető szakpolitikusa.

Változtatást sürgetnek a pártszövetség eddigi, illetve jövőbeni lehetséges koalíciós partnere, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről is. A tartományoknak és a szövetségi kormánynak egységes szabványokat kell kidolgozniuk az életkor meghatározására irányuló eljárásban – mondta a szociáldemokrata Bundestag-frakció belbiztonsági ügyekben illetékes vezetője, Burkhard Lischka, hangsúlyozva: nem megfelelő, hogy minden egyes gyámügyi hivatal önállóan dönthet arról,  milyen módszert alkalmaz az életkor meghatározására.

Szigorítást sürget a többi között a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) is, amely szerint a német törvényeket megsértő fiatalkorú menedékkérőket következetesen el kell távolítani az országból. Az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) viszont elutasítja az életkor meghatározásának kötelező tételét a fiatal menedékkérők esetében. A párt szakpolitikusai arra hivatkoznak, hogy nincs megbízható tudományos eljárás az emberek életkorának pontos meghatározására.

Szerdán a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Kandelben leszúrt egy 15 éves lányt egy hivatalosan 15 éves afgán menedékkérő. A német nyilvánosság több tényezője, köztük a Bild című újság – az ország legnagyobb példányszámú napilapja – és a Bundestag harmadik ereje, a CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) megkérdőjelezte, hogy az időközben emberölés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett menedékkérő valóban fiatalkorú.

A feltételezett elkövető és az áldozat korábban párkapcsolatban volt. A német lány december elején szakított az afgán menedékkérővel, aki azóta zaklatta őt. A lány szülei ezért feljelentették a menedékkérőt.

(MTI)

Kiemelt kép: Joachim Herrmann; Europress/Alexander Pohl/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik