Nagyvilág

Olaszországban feloszlatták a parlamentet

Az előzetes várakozásoknak megfelelően március 4-re írta ki csütörtökön a Paolo Gentiloni vezette olasz kormány a 2018-as általános választások időpontját azután, hogy Sergio Mattarella elnök a nap folyamán feloszlatta a parlamentet.

Gentiloni a parlament feloszlatása előtti hivatalos lépésként csütörtökön találkozott Mattarellával, akivel egyeztetett a jövő évi választásokról. Találkozójukat követően Mattarella összehívta az olasz parlament két házának elnökeit, és aláírta a parlament feloszlatásáról szóló nyilatkozatot.

A Matteo Renzi előző kormányfő lemondását követően a miniszterelnöki tisztséget tavaly decembertől betöltő olasz kormányfő csütörtöki évzáró sajtótájékoztatóján “gyümölcsözőnek” nevezte a Demokrata Párt vezette kormánykoalíció ötéves ciklusát, amely során Olaszország megkezdte a kilábalást a második világháború óta “legsúlyosabb válságból”.

Az olasz kormányfő a nap folyamán tartott évzáró sajtótájékoztatóján azt kérte a pártoktól, hogy “ne terjesszenek félelmet, és ne tegyenek valószínűtlen ígéreteket a közelgő választási kampány során”. “Úgy vélem, hogy az ország érdekében áll, hogy olyan választási kampánya legyen, amely a lehető legnagyobb mértékben korlátozza a félelmek és az illúziók terjesztését” – mondta.

Az új olasz parlament március 23-án tartja alakuló ülését az elnöki hivatal tájékoztatása szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik