Nagyvilág

Fogva tartották a mentális beteg lányt, halálra fagyott

Kihűlésben meghalt egy szülei által 15 éve fogva tartott lány Japánban.

A rendőrség szerint az oszakai házaspár egy elzárt helyiségben tartotta fogva a lányt, arra hivatkozva, hogy gyermekük mentális betegségtől szenvedett és emiatt erőszakossá vált. A 33 éves, 145 centiméter magas Kakimoto Airi mindössze 19 kilogrammot nyomott, amikor rátaláltak holttestére.

A szülők, az 55 éves Kakimoto Jaszutaka és az 53 éves Kakimoto Jukari bevallották, hogy naponta csak egyszer adtak enni lányuknak.

A lányunk mentális beteg volt, és 16-17 éves korától erőszakossá vált, ezért tartottuk a szobában

– idézte a rendőrség a szülőket.

A szülők ezért egy kis, csak kívülről nyitható ajtóval és kamerával felszerelt szobát hoztak létre, amelyet egy összetákolt WC-vel láttak el. Ezenkívül 10 megfigyelőkamerát telepítettek, és egy kétméteres kerítést húztak a kis melléképület köré. A szülők december 18-án találtak holtan lányukra, halálát azonban csak vasárnap jelentették.

Együtt akartunk lenni a lányunkkal

– idézte őket a rendőrség.

Dacára a közvéleményben bekövetkezett változásoknak, a szellemi és a fizikai fogyatékkal élők és családtagjaik továbbra is megbélyegzésnek és megalázásnak lehetnek kitéve Japánban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik