Nagyvilág

Elnöknek jelölték Putyin legádázabb ellenfelét

Mintegy 750 híve jelölte Moszkvában Alekszej Navalnij ellenzéki politikust a márciusi orosz elnökválasztásra.  

Vasárnap mintegy 20 orosz városban tartottak Navalnij-párti megmozdulásokat annak ellenére, hogy a Központi Választási Bizottság többször is kifejtett álláspontja szerint a 41 éves politikus nem vehet rész az erőpróbán. Ennek oka a próbaidőre felfüggesztett, gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott börtönbüntetés.

Így hallgattatta el Putyin az ellenzéket
Felvásárlás, megfélemlítés, fenyegetés. A rendszer egyre durvább, és még nincs vége.

A jelölőgyűléseken a vonatkozó orosz jogszabály értelmében legkevesebb 500 embernek kellett részt vennie. A független jelölteknek 300 ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy hivatalosan is elnökjelöltként jegyezzék be őket.

Navalnijt idén háromszor is letartóztatták amiatt, hogy nem engedélyezett, korrupcióellenes tüntetéseket kezdeményezett.

A hétvége folyamán egyébként a kormányzó Egységes Oroszország párt támogatásáról biztosította az újraválasztását függetlenként megpályázó Vlagyimir Putyin elnököt, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja pedig – saját kérésére – nem a vezetőjét, hanem a párton kívüli Pavel Grugyinin állami gazdasági igazgatót nevezte meg elnökjelöltjeként.

Kiemelt kép: Evgeny Feldman / ANADOLU AGENCY

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.