Nagyvilág

Pert nyert az ukrán állami gázvállalat a Gazprommal szemben

Pert nyert a Naftohaz ukrán állami gázvállalat az orosz gázóriással, a Gazprommal szemben a stockholmi döntőbíróságon – adták hírül ukrán hírforrások pénteken az ukrán vállalat közlésére hivatkozva. A Naftohaz közleménye szerint a stockholmi bíróság jogerős döntést hozott a két ország közötti gázárvitában, amivel az ukrán fél több mint 75 milliárd dollárt nyert.

Az ukrán vállalat a Facebookon nyilvánosságra hozott közleményében tudatta, hogy a bíróság most hozott határozatában a 2014 második negyedében Ukrajna által Oroszországtól vásárolt gáz árát 27,4 százalékkal, azaz ezer köbméterenként 485 dollárról 352 dollárra csökkentette.

A döntőbíróság május végén már hozott egy határozatot az Ukrajna és Oroszország közötti gázárvitában, amelyet szintén most véglegesített. Ebben helyt adott az ukrán fél panaszának, és elutasította az úgynevezett „take-or-pay” (vidd vagy fizess) elv alkalmazását. A Gazprom orosz állami vállalat ugyanis azt követelte az ukrán Naftohaztól a 2009-ben kötött szerződés alapján, hogy évi 52 milliárd köbméter földgázt vásároljon tőle, különben a nem megvett mennyiség után büntetést kell fizetnie. A bíróság erre vonatkozó döntése a Naftohaz közleménye szerint önmagában 56 milliárd dolláros nyereséget jelent Ukrajnának.

2016 eleje óta Ukrajna nem importál földgázt Oroszországtól, szükségleteit saját forrásaiból, valamint az Európai Unióból – köztük Magyarországról – érkező reverz, azaz visszafordított irányú gázszállításokkal fedezi. Ukrajna ily módon olyan földgázt vásárol, amelyet előtte európai uniós országok vásároltak Oroszországtól.

A bíróság jogtalannak minősítette az Oroszországból vásárolt gáz újraexportálására vonatkozó orosz tilalmat is.

A gázárvitán felül a Naftohaz a stockholmi döntőbírósághoz fordult az orosz Gazprommal kötött, Ukrajnán keresztül Európába irányuló gáztranzit díját szabályozó megállapodás felülvizsgálatát is kérve.

A gáztranzittal kapcsolatos vitában a Naftohaz 12,3 milliárd dollárt követel a Grazpromtól, utóbbi pedig az ukrán vállalattól 7 millió dollárt. Ez utóbbi vitában a követelések azon alapulnak, hogy Oroszország évi 110 milliárd köbméter Európába irányuló földgáz Ukrajnán keresztüli tranzitjára kötött szerződést, ezt azonban nem teljesítette. Ez utóbbi ügyben várhatóan jövő februárban dönt a stockholmi bíróság.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik